Újabb Premier League-csapat kapott pontlevonást!

A szövetség a büntetést ezúttal a Sheffield Unitedre szabta ki, a Pengék pontszámát kettővel redukálja a következő szezonban a rendelet.


Az Everton nyolc, valamint a Nottingham Forest négypontos retorziója után a Sheffield United már a harmadik csapat a bajnokságban, akire pontlevonást szab ki a liga. Az EFL a csapat még a Championship-ben, annak is a 2022/23-as szezonjában elkövetett többszöri fizetésképtelenségével indokolta a szankciót.

Nem tartott sokáig a United eufóriája, a hétvégi Chelsea elleni utolsó perces bravúr döntetlen után négy nappal jött a határozat, miszerint a 2024/25-ös idényt mínusz két pontról indítja majd a gárda. A Sheffield így is hatalmas slamasztikában van, kiesése a Premier League-ből – ha nem történik valami igazán rendkívüli feltámadás – szinte borítékolható, hiszen hét mérkőzéssel a vége előtt kilenc pont a hátrányuk a bent maradást jelentő 17. helytől, ahol egyébként éppen a fentebb is említett Nottingham Forest tanyázik. Újabb „kiscsapatra” sújtottak le tehát az angol legfelső osztályban, mindeközben a Manchester City 115 vádpontja ellenére továbbra is sértetlen maradt.

(Borítókép: sufc.co.uk)

Videók