A City-sztori: Messit akarták, Robinho jött, aki azt hitte, a Manchester Unitedhez igazol

A többi pedig már történelem.


A Manchester City még 2008-ban merész ajánlatot tett a nyolcszoros Aranylabda-győztes Lionel Messiért - állítják.

Az átigazolási időszak utolsó napján A Manchester Cityt Mansour sejk és az Abu Dhabi United Group vette át, ami teljesen megváltoztatta a klub sorsát. Hirtelen az angol klub, amely akkoriban a Premier League középmezőnyében szerepelt, látszólag korlátlan átigazolási pénzzel tudott gazdálkodni.

És ez egy kaotikus időszakot eredményezett először, mivel a Manchester Cityt szinte minden nagynevű játékossal kapcsolatba hozták. Robinhóért 32 millió fontot fizettek a Real Madridnak, pedig az átigazolási időszak nagy részében úgy tűnt, a Chelsea-hoz igazol.

Mark Hughes-t még csak a nyár elején nevezték ki a csapat menedzserévé, és olyan játékosokat hozott, mint Jo, Shaun Wright-Phillips, Tal Ben Haim és Vincent Kompany, mielőtt drámai fordulat következett be. A William Hill és a Footy Accumulators No Tippy Tappy Football című műsorában beszélt erről.

„Annyit kérdeztek tőlem, hogy kit szeretnék? Egy csomó ajánlatot tettek a világ összes top játékosára. Csak azért keresték fel a nagy neveket, hogy lássák, vajon csatlakozik-e valaki, de az emberek elfelejtik, hogy abban az időben a Manchester City a Premier League középmezőnyébe tartozott. Ha őszinték akarunk lenni, ott is inkább az alsó részéhez. Nem volt olyan nagyon sok érdeklődő, hiszen a focisták azt gondolták: „ki az a Manchester City?”. Mindenféle ajánlatot tettek, de semmi sem történt, aztán hirtelen Robinho és a Real Madrid is ráharapott az egyik megkeresésre. Meg kellett próbálnunk mindent, hogy ez összejöjjön, és ismertem a Real Madrid akkori edzőjét, Bernd Schustert, így telefonon beszéltem vele, hogy van-e esély arra, hogy Robinho beszéljen velünk."

A Manchester City 6 millió font körüli összegért csípte el Pablo Zabaleta-t az Espanyoltól, és ez a klub eddigi egyik legjobb üzletének bizonyult. De egy másik, Katalóniában játszó argentin után is vetették magukat, bár Messi ajánlata nem hozott sikert.

„Őrült egy nap volt, Lionel Messiért tettek ajánlatot, meg mindenféle klasszisnak! Végül sikerült megszerezniük Robinhót, ami pokolian nagy húzás volt, a többi pedig már történelem. Valószínűleg van egy szemernyi igazság abban a pletykában, hogy Robinho azt hitte, hogy a Manchester Unitedhez szerződik. Biztosan nem ismert meg, amikor megérkezett, valószínűleg arra számított, hogy Sir Alex Fergusont látja a repülőtéren! Finoman szólva is csalódott volt egy kicsit.”

Borítókép: Neal Simpson - PA Images via Getty Images

Videók