Le kellett mondani a Manchester Unitednek a felkészülési mérkőzést

A Stoke City ellen játszottak volna, de az edzőnek pozitív lett a koronavírus tesztje.


Röviddel a kezdő sípszó előtt törölni kellett a Manchester United és a másodosztályú Stoke City keddre tervezett felkészülési labdarúgó-mérkőzését, miután kiderült, hogy a vendégek vezetőedzője, Michael O'Neill megfertőződött a koronavírussal.

A brit média szerdai tudósítása szerint a Stoke már megérkezett az MU edzőközpontjába, amikor kiderült a teszt pozitív eredménye. A klub megerősítette, hogy O'Neill - az északír válogatott volt szövetségi kapitánya - elkapta a vírust, s egyben hozzátette: a szakember karanténba vonul.

Azt is közölték, hogy az 50 éves vezetőedző a korábbi öt tesztkör során minden alkalommal negatívnak bizonyult.

Az edzések irányítását mostantól segítője, Billy McKinlay veszi át.

A keddi találkozó a csapatok számára felkészülés lett volna a márciusban félbeszakadt Premier League, illetve Championship jövő heti folytatására.

Borítókép: MI News/NurPhoto via Getty Images

Videók