A klubok jelentős bevételkieséssel kénytelenek szembenézni

A kluboknak még újraindulás esetén is 340 millió fontot kell visszafizetniük.


A Premier League labdarúgóklubjai szerint még akkor is 340 millió fontot kell visszafizetniük a televíziós társaságoknak, ha újraindul az angol élvonalbeli bajnokság.

A BBC honlapjának beszámolója szerint PL vezetői az egyesületek hétfői tanácskozása után nyilatkoztak úgy, hogy a jogtulajdonosoknak azért jár vissza jelentős összeg, mert a mérkőzésekre nem várt módon, azaz nézők nélkül és más időpontokban kerülne sor, amennyiben folytatódik a pontvadászat.

Richard Masters, a Premier League elsőszámú vezetője azt már korábban közölte, hogy ha nem tudják befejezni a 2019/20-as szezont, az nagyjából egymilliárd fontos veszteséget jelentene.

"Bármi is történik, a klubok jelentős bevételkieséssel kénytelenek szembe nézni. Ez elkerülhetetlen" - jelentette ki Masters.

A Premier League folytatásáról még nem született döntés, az sem kizárt, hogy a találkozókat semleges pályákon rendezik, hogy ezzel elkerüljék a szurkolók esetleges csoportosulását.

Borítókép: Andrew Redington/Getty Images for Premier League

Videók