Guardiola BL-t nyerne a Manchester Cityvel

A spanyol tréner mesélt, a Real Madrid elleni felkészülési időszakról.


Josep Guardiola elképzelhetőnek tartja, hogy távoznia kell a Manchester City vezetőedzői posztjáról, ha csapata idén sem nyeri meg a labdarúgó Bajnokok Ligáját.

"Meg akarom nyerni a Bajnokok Ligáját. Erről álmodom, és élvezni fogom a felkészülést a Real Madrid elleni mérkőzésekre" - nyilatkozta a Sky Sportsnak csütörtökön a spanyol szakvezető.
Hozzátette, a szakma legboldogabb pillanatait jelenti számára a nyolcaddöntőt megelőző kéthetes időszak, amikor elképzeli, hogyan győzhetnék le ellenfelüket.

Guardiola 2016-ban vette át a Manchester City irányítását, azóta Angliában öt trófeát nyertek, köztük két bajnoki címet, de a BL-ben még az elődöntőig sem tudtak eljutni. Az edző leszögezte, ha nem sikerül elbúcsúztatniuk a Real Madridot, és a klubelnök vagy a sportigazgató meneszti, mondván, Bajnokok Ligáját akarnak nyerni, elfogadja a döntést.

"Azt mondanám, hogy rendben, köszönöm, öröm volt itt lenni"
- közölte.

A 13-szoros BEK-, illetve BL-győztes Real Madrid elleni mérkőzéseket február 26-án és március 17-én rendezik.

A Premier League-ben tavaly és tavalyelőtt is a Manchester City végzett az élen, de az újabb címvédésre már csak matematikai esélye van, hiszen a Liverpool előnye jelenleg 22 pont a tabellán.

"Mondhatják, hogy katasztrofális ez a szezonunk, de ha a miénk lesz a Bajnokok Ligája, akkor ez egy kivételes idény, hiszen azt nagyon nehéz megnyerni"
- magyarázta Guardiola.

Matt McNulty - Manchester City/Manchester City FC via Getty Images)

 

Videók