Jorginhóban látja a siker kulcsát Lampard

A Chelsea vezetőedzője magasztalta az olasz középpályást.


Jorginho tavaly érkezett a Chelsea-hez, de nem úgy sikerült számára a tavalyi szezon, ahogy azt vélhetően remélte. Számos kritikát kapott Maurizio Sarri regnálása alatt, most azonban rácáfolt a kritikusokra, hisz kiváló formában van.

Ennek kapcsán Frank Lampard a Soccer AM's Tubes exkluzív interjújában dicsérte a 27 éves karmestert, valamint mesélt a pályán és a pályán kívüli karakteréről is.

Sőt elárulta azt is, hogy még mielőtt leült volna a Chelsea kidpadjára egy valamiben egészen biztos volt. Még pedig, hogy az olasz középpályás kulcsfigurája lehet a megfiatalított Chelsea-nek.

 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Frank Lampard x Tubes! On tomorrow’s show

Soccer AM (@socceram) által megosztott bejegyzés,


„Azt kell, hogy mondjam tavaly már figyeltem őt. Sok meccset láttam, amelyen játszott. Lenyűgözött mennyire bátran bánt a labdával és folyton meg akarta szerezni.”

„A hozzáállása alapján, és az alapján, amit a csapatnál csinál egyértelműen vezető típus. Ezért ő a második számú csapatkapitány Azpilicueta mögött. Egyike azoknak a meghatározó játékosoknak, aki miatt az emberek kijönnek a stadionba. Szeretem látni a szurkolók reakcióját vele kapcsolatban.” - mondta Lampard.

„A szurkoló egy dolgot mindig észrevesz – én is szurkoló vagyok – ami nem más, mint amikor látja, hogy valaki szenvedélyesen megtesz mindent a szeretett csapatáért. Ezt láthatjuk most Jorhinhónál.” - vélekedett a vezetőedző Jorginhoról.

Forrás: Skysports

Borítókép: Darren Walsh/Getty Images

Videók