Nem csak a mérkőzést, kapusát is elvesztette a Tottenham

Hugo Llorist és a mérkőzést is elvesztette Brightonban a Tottenham.


A Brighton elleni meccset és Llorist is elvesztette a Tottenham

A Tottenham 3-0-ra kikapott a Brighton vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának szombati nyitómeccsén, ráadásul kapusát, Hugo Llorist is hosszú időre elveszítette.

A 32 éves világbajnok francia a találkozó harmadik percében - az első gólnál - sérült meg: miközben védeni igyekezett, rosszul ért talajt, bal karja pedig hátrabicsaklott és vélhetően eltört. Llorist hosszú percekig ápolták, mire szállítható állapotba került, majd azonnal kórházba vitték.
A Brighton ezt követően remekül játszott és megérdemelten győzte le 1983 óta először londoni riválisát.
Az előző idényben BL-döntős Tottenham kedden a Bajnokok Ligájában saját pályáján szenvedett 7-2-es vereséget a Bayern Münchentől, és utóbbi hat tétmérkőzésén ötödször maradt nyeretlen.

 


Hugo Lloris nagyon súlyos sérülést szenvedett.
Photo by Bryn Lennon/Getty Images

Premier League, 8. forduló:

Brighton-Tottenham Hotspur 3-0 (2-0)

 

később:

Burnley-Everton 16.00
FC Liverpool-Leicester City 16.00
Norwich City-Aston Villa 16.00
Watford-Sheffield United 16.00
West Ham United-Crystal Palace 18.30
vasárnap játsszák:
Arsenal-Bournemouth 15.00
Manchester City-Wolverhampton Wanderers 15.00
Southampton-Chelsea 15.00
Newcastle United-Manchester United 17.30

Borítókép: Bryn Lennon/Getty Images

Videók