Belga középpályását magasztalta Pep Guardiola

A Tottenham kiütése után emelte ki csapata motorját.


Nagyon elégedetten nyilatkozott Pep Guardiola a Manchester City szombati, 4–1-es győzelme után, csapata a Tottenhamet verte meg. Egyik játékosával különösen elégedett volt, írja a Nemzeti Sport.
 
Szombaton 4–1-es sikert aratott odahaza a Manchester City a Tottenham felett. A hazaiak menedzsere, Pep Guardiola mindegyik játékosával elégedett volt, valakit azonban külön is kiemelt, mégpedig a második gól szerzőjét, Kevin De Bruyne-t. A katalán tréner ugyanis úgy véli, középpályása méltó példát mutat a csapattársainak és a még a karrierjük elején lévő, fiatal labdarúgóknak is.
 
„Köszönetet szeretnék mondani az összes játékosomnak, de különösen Kevinnek – mondta a találkozót követően Guardiola. – Ő az egyik legtehetségesebb futballista. Ahogy fut a labda nélkül, azzal jó példát mutat a fiatal játékosoknak és az akadémiánknak is. A teljesítményére nincsenek szavak. Leírni sem lehet, mire volt képes a labdával.”
 
„Mindig használja a fejét, és még labda nélkül is képes negyven méterről nyomást gyakorolni a kapusra. Amikor ilyen történik, a többi játékos azt gondolja: ha ez a srác így fut, nekem is így kell tennem. Ezzel még egy olyan csapat esetében is, mint a Tottenham, képesek vagyunk minimalizálni az ellenfél helyzeteit, hiszen még Christian Eriksen vagy Harry Kane is meginog, amikor hozzá kerül a labda” – méltatta csapatát Guardiola.
 

Gyurcsó Ádámot újabb magyar csapat akarja " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

Lengyelországból elküldték, könnyen hazaigazolhat.

Videók