A Premier League 10 leggólerősebb századosa

Szalah mérföldkőhöz ért, a gólhatékonysága pedig több, mint figyelemre méltó.


A Premier League története során számos világklasszist vonultatott már fel, de vajon ki szerezte a legtöbb gólt száz mérkőzés után?

Az angol labdarúgó bajnokság 29. fordulójában a Liverpool hazai környezetben 2-1-re győzött a Bournemouth együttesét. A Pool első gólját Mohamed Szalah szerezte, akinek ez volt a 100. bajnoki meccse az angol együttesben. A gól pedig a 70. találata volt a vörösök színeiben. Korábban játszott a Chelsea-ben is, de a londoniaknál csupán 13 találatig jutott.

Az egyiptomi játékos ezzel a teljesítménnyel jobb mutatóval bír, mint két korábbi liverpooli klasszis, Fernando Torres vagy Luis Suarez. A spanyol összesen 102 bajnokit játszott az együttesben, ezeken 62 gólt szerzett, míg az őt követő uruguayi 110 meccsen jutott el 69 gólig.

Pedig Szalah mindössze kétszer szerzett kettőnél több gólt egy bajnokin. 2018 márciusában a Watford ellen négyszer volt eredményes, míg ugyanabban az évben decemberben mesterhármast ért el, épp a szombati ellenfél, a Bournemouth ellen.

Salah az első játékos Michael Owen óta, aki három egymást követő szezonban is el tudott jutni 20 gólig. Pedig amikor az első szezonjában remekelt, voltak, akik azt mondták, egyszezonos játékos.

Nos, lássuk mire megy az egyiptomi sztár az első 100 bajnoki meccsén szerzett 70 találatával a Premier League történetében.

Íme, a top 10-es lista az első 100 meccsén legtöbb gólt szerző labdarúgókról:

10. Harry Kane (Tottenham) | 59 gól


(Jon Bromley/Getty Images)

9. Thierry Henry (Arsenal) | 59 gól


(AMA/Corbis via Getty Images)

8. Luis Suarez (Liverpool) | 62 gól


(John Powell/Getty Images)

7. Robbie Fowler (Liverpool) | 62 gól


(Clive Brunskill /Getty Images)

6. Fernando Torres (Liverpool) | 63 gól


(John Cocks/Getty Images)

5. Andy Cole (Newcastle United / Manchester United) | 63 gól


(Matthew Ashton/Getty Images)

4. Sergio Agüero (Manchester City) | 64 gól


(Tom Flathers/Getty Images)

3. Ruud van Nistelrooy (Manchester United) | 68 gól


(John Peters/Getty Images)

2. Mohamed Szalah (Liverpool) | 70 gól


( Jan Kruger/Getty Images)

1. Alan Shearer (Blackburn) | 79 gól


(Mark Leech/Getty Images)

Minden idők egyik legjobb csatára, a 260 Premier League-es találatával az angol élvonal legeredményesebb gólszerzője, Alan Shearer áll csak az egyiptomi támadó előtt. Ugyanakkor az látható, hogy Szalah több gólt szerzett az első 100 PL-meccsén, mint például Van Nistelrooy vagy Sergio Agüero. Ráadásul kevesebb meccsen jutott el a 70 gólig, mint a vörösök korábbi támadói. Thierry Henryt sokan a Premier League történetének legnagyobb játékosának tekintik, azonban az Arsenal legendás csatára az első 100 meccsén tizeneggyel kevesebb találatot jegyzett, mint Szalah.

De hol van Cristiano Ronaldo vagy Wayne Rooney? Érdekesség, hogy az első 100 meccsük alapján egyikőjük sem fért fel a tízes listára. Ezek a statisztikai mutatók egyértelműen jelzik, hogy Szalah minden kétséget kizáróan a Premier League egyik legjobb játékosa az utóbbi évek alapján.

Borítókép: John Powell/Getty Images

Forrás: givemesport

Videók