Tuti Tippek: újabb kemény meccs vár Ghánára

Ghána nyerő helyzetből hullajtott pontokat az előző körben, emiatt pedig különösen fontos számára a Mali elleni mérkőzés. Seydou Keitáékat a szorzókkal ellentétben mi komoly vetélytársnak tartjuk.


 

 

Ghána 2.24 - Mali 3.9; döntetlen 3.3 (Csütörtök 16:00, Eurosport)
 
Ghána Afrika-kupa szereplése egy Kongó elleni 2-2-vel kezdődött, ami több szempontból is csalódást keltő volt: egyrészt a válogatottól szinte mindenki győzelmet várt volna, másrészt úgy alakult ki a döntetlen, hogy Ghána az 50. percben már 2-0-ra vezetett.
 
Ez a fajta sebezhetőség reményt adhat Mali számára, mely egy újabb győzelemmel bebiztosítaná továbbjutását - a válogatott a Niger elleni 1-0-val járó három pont miatt vezeti a csoportot. Ezen a találkozón Mali csak Seydou Keita hajrában lőtt góljával tudott diadalmaskodni, azonban ez mindenképpen megérdemelt volt: a válogatott végig irányított, többet birtokolta a labdát, és helyzetet is többet alakított ki, mint Niger.
 
A csoport eddigi meccseit látva, valamint összehasonlítva a két gárda erejét, kicsit meglepő is talán a Ghána győzelmére adott 2.24. Tény, hogy favorit a válogatott, viszont nem annyira, hogy Malinak 3.9-cel kelljen állnia. Csak emiatt eleve megéri Ghána győzelme ellen tenni: választhatjuk a Lay fogadást 2.26-tal, vagy Malit a hendikepes piacon.
 
Érdemes megfontolnunk egy fogadást a gólokkal kapcsolatban is. Ghána támadóereje valamint védekezésbeli hiányosságai miatt arra számítunk, hogy lesznek helyzetek mindkét oldalon. Mali védelme minden volt Niger ellen, csak átjátszhatatlan nem, viszont támadásban szintén jónak tűnik a válogatott.
 
Tippek: Mali +0&+0.5 2.08
Mindkét csapat betalál 2.02
 
 
Niger 5.3 - Kongói DK 1.84; döntetlen 3.65 (Csütörtök 19:00, Eurosport)
 
A torna kezdete előtt sok helyen, sokan tippelték Kongót potenciális meglepetéscsapatnak. Ezeknek a várakozásoknak tulajdonképpen meg is felel eddig a válogatott: két gólos hátrányból felállva ért el 2-2-t Ghána ellen, bizonyítva, hogy van benne annyi, amennyi akár a továbbjutáshoz is elegendő lehet.
 
Ez Nigerről már nem mondható el, azok alapján legalábbis, amit Mali ellen nyújtott, semmiképpen. A gárda 1-0-ra kikapott, és noha volt azért néhány helyzete, ezeket leszámítva végig alárendelt szerepet játszott. Mindössze hat percen múlt, hogy Niger nem tudott pontot szerezni a találkozón, az viszont összességében semmiképpen sem lett volna megérdemelt.
 
Lendületben tehát Kongó van, melynek győzelmében kifejezetten biztosak vagyunk, annak ellenére is, hogy az idei Afrika-kupán elég ritkán fordult elő, hogy az aktuális favoritok megnyerték volna mérkőzéseiket. A Ghána elleni eredmény miatt a játékosok joggal lehetnek magabiztosak, ha pedig hozzák a kötelezőt és legyőzik Nigert, kiváló helyzetből várhatják a Mali elleni utolsó csoportmérkőzést.
 
Tipp: Nyer Kongó 1.84

 

Videók