Svájc került ki győztesen a testvérháborúból

Igen pikáns összecsapásra került sor az A-csoport és az Európa-bajnokság második meccsén, ugyanis az abszolút újonc Albánia Svájccal találkozott.


 

A két Xhaka

 

 
Érdekesség, hogy nagyjából 250 ezer albán él Svájcban, az alpesi ország válogatottjából Valon Behrami, Blerim Dzemaili, Admir Mehmedi és Xherdan Shaqiri is még Koszovóban vagy a régi Jugoszlávia területén születtek, míg az albánok közül többen – Ajeti, Veseli, Basha, Abrasi, Gashi és Taulant Xhaka – is Svájcban születtek, míg Mavraj Németországban látta meg a napvilágot, szerepelt is a német U21-es válogatottban.
 
Lorik Cana vezette ki története első Európa-bajnoki mérkőzésére az albán csapatot, de más történelmi pillantot is átélhettek a szurkolók Lensban, ugyanis először fordult elő, hogy testvérek néztek farkasszemet egymással. Granit a svájci, míg Taulant Xhaka az albán válogatottban tette a dolgát.
 
A svájciak rögtön támadólag léptek fel, aminek már az 5. percben meglett az eredménye, Shaqiri szöglete után Fabian Schär fejelt gólt. Etrit Berisha, a Lazio kapusa kicsit későn mozdult a labdáé.
 
 

 
 
Tíz perccel később növelhette volna előnyét a svájci csapat, de egy szép összjáték után Haris Seferovicnak már nem maradt ereje a lövésre. Az első félidő második felére fordultunk, amikor az első albán helyzetet feljegyezhettük, ekkor Taulant Xhaka lőtt kapu fölé, majd Armando Sadiku léphetett ki ziccerben, de Sommer remekül védett.
 
 
Fabian Schär
 
 
 
A 36. percben Seferovic kapott egy labdát a tizenhatos vonalánál, védője, Cana elcsúszott, de úgy érzete, hogy meg kell akadályozni a svájci támadót, így kézzel nyúlt a labdához, Carballo mutatta fel a sárgát, csakhogy ez már a második volt az albán kapitánynak, ugyanis a 23. percben is kapott egyet. Cana mehetett zuhanyozni – ezt minden bizonnyal meg is tette, ugyanis a második félidőt már a lelátóról, öltönyben követte.
 
 

 
 
 
A megítélt szabadrúgást Dzemaili lőtte a kapufára. Az első félidőt egy újabb Seferovic-próbálkozás zárta, de Berisha a helyén volt.
 
A második félidőre sem változott a játék képe, az 53. percben Seferovic rontott újra ziccerben, majd a csereként beállt Embolo labdaszerzése után a 66. percben indult újra Seferovic, de Berisha megbabonázta, a helyzetek alapján akár mesterhármassal is zárhatott volna a svájci támadó.
 
A 75. percben Embolo tekert a kapu fölé, majd az albánok is jelezték, hogy még nem adták fel a meccset, Sadiku lőtt az oldalhálóba.
 
Tíz perccel a lefújás előtt Lenjani próbált kiharcolni egy tizenegyest, de a spanyol játékvezető szerint Lichtsteiner kis feltartása nem ért büntetőt.
 
A 87. percben a csereként beállt Shkëlzen Gashi kapott fantasztikus labdát a leshatáron, de Sommer fantasztikus bravúrral őrizte meg a svájciak kapuját, akik kis híján ráfizettek arra, hogy a rengeteg helyzetükből csak egyet tudtak értékesíteni.
 
 

 
 
Az eredmény végül már nem változott, a papírformának megfelelően Svájc csatlakozott Franciaország mellé az A-csoport tabellájának élén.
 
 
 
 
 
Albánia–Svájc 0–1, Lens, Stade Bollaert-Delelis, v. Carlos Velasco Carballo (spanyol) 

Albánia: Berisha – Hysaj, Cana, Mavraj, Agolli – Kukeli, Xhaka (Kace 62.), Roshi (Cikalleshi 74.), Abrashi, Lenjani – Sadiku (Gashi 81.). Szövetségi kapitány: Gianni De Biasi
 
Svájc: Sommer – Lichtsteiner, Schar, Djourou, Rodriguez – Behrami, Dzemaili (F. Frei 76.), Xhaka – Shaqiri, Seferovic, Mehmedi (Embolo 62.). Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic
 
Gólszerző: Schär (5.)
 
Sárga lap: Cana (23., 36.), Kace (63.), Kukeli (89.), Mavraj (90+2.) ill. Schär (14.), Behrami (66.)
 
Kiállítva: Cana (36.)

Videók