Meddig kukorékol a gall kakas? - Csapatportré

Két nap múlva kezdődik a nyár legjobban várt labdarúgó eseménye, az Európa-bajnokság. Szép sorjában részletesen is bemutatjuk a csapatokat, ezúttal a meglepetésre készülő francia válogatott kerül terítékre.


A francia válogatott sok aranygeneráció után ezúttal nem számít olyan nagy esélyesnek a végső sikerre, ellentétben azokkal az időkkel, amikor Michel Platini vagy Zinedine Zidane volt a válogatot fazonszabásza, de megérzésünk szerint Laurent Blanc csapata sokra viheti az Eb-n.

A korábbi tornák egyik legsikeresebb nemzete a francia - már amikor kijutottak, 1964 és 1984 között ugyanis egyetlen egy Európa-bajnokságra sem sikerült kvalifikálnia magát a galloknak, igaz, az 1982-es vb-n azért szereztek egy negyedik helyet. Ez volt a francia csapat első aranykorának kezdete, a Platini, Jean Tigana, Alain Giresse, Luis Fernandez "mágikus négyes" fémjelezte középpálya rengeteg örömöt okozott a francia szurkolóknak.

'82-ben az említett vb-4. helyet az 1984-es, hazai pályán megszerzett Eb-cím, majd a '86-os vb-bronz követte, majd Platini '87-es visszavonulásával megtört az addigi lendület, és az 1996-os Eb-ig gyakorlatilag semmit nem értek el. Addigra beért a következő generáció Zidane-nal, Marcel Desailly-jal, Emmanuel Petit-vel, Bixente Lizarazuval, Youri Djorkaef, Didier Deschamps-pal, illetve a jelenlegi szövetségi kapitány, Laurent Blanc-nal, a '96-os Eb-elődöntőt egy világabjnoki, majd egy Európa-bajnoki cím követte. A Zidane vezette generáció a 2002-es leégés után 2006-ban még eljutott a vb-döntőig, ám ezt követően megint a teljes szétesés következett. Emlékezetes, mi alakult ki a 2010-es, dél-afrikai vb-n Raymond Domenech és a csapat között...

EURO 2012, D CSOPORT
Franciaország
Területe: 543 965 négyzetkilométer
Lakosok száma: 64,877 millió
Főváros: Párizs
Labdarúgó szövetség alapítási éve: 1919
FIFA-világranglista helyezés: 16.
Mezszín: kék-fehér
Út az Eb-ig: A D csoport győzteseként jutott ki az Eb-re.
Korábbi Eb-részvétel: 7 (1960, 1984, 1992, 1996, 2000, 2004, 2008)
Legnagyobb siker: világbajnok (1998), Európa-bajnok (1984, 2000), világbajnoki ezüstérmes (2006), világbajnoki bronzérmes (1958, 1986)
Szövetségi kapitány: Laurent Blanc (2010 óta)
Meghatározó játékosok lehetnek: Karim Benzema (Real Madrid), Franck Ribery (Bayern München), Samir Nasri (Manchester City), Florent Malouda (Chelsea), Patrice Evra (Manchester United)

Laurent Blanc 2010-ben vette át a megtépázott válogatottat, amelyből először szép lassan szinte teljesen kiselejtezte a dél-afrikai negatív hősöket, és fiatalokkal pótolta a harcedzett veteránok nagy részét. Patrice Evra, Florent Malouda és Franck Ribéry maradt hírmondónak az akkori csapatból, melléjük olyan játékosok kerültek, akiknek nem a botrányt jelenti a válogatott mez.

A védelem viszonylag stabil lábakon áll, a Samir Nasrival és Karim Benzemával kiegészülő támadónégyes pedig remek hatékonysággal lövöldözi a gólokat az elmúlt időszakban. A középpálya közepén Yohan Cabaye, és az új üstökös, a hatalmas karrier előtt álló védekező középpályás, Yann M'Vila játszhat majd.

A franciák a mindenkire veszélyes, de más kategóriába tartozó svédekkel, a megtépázott angolokkal, és a házigazda ukránokkal vannak egy csoportban, innen elméletileg nem szabadna, hogy gondot jelentsen a továbbjutás Blanc tanítványainak. Az egyenes kieséses szakaszban pedig, mint tudjuk, bármi előfordulhat. A játékoskeret rendkívül sokra hivatott, ha Ribérynek lesz kedve focizni, akkor könnyen lehet, hogy a franciák lesznek az Eb egyik meglepetéscsapata, és a kétezres évek közepe után ismét fennhangon kukorákolhatnak majd a gall kakasok.

A francia válogatott Eb-kerete
A névsor posztok szerint
Kapusok: Hugo Lloris (Olympique Lyon), Steve Mandanda (Olympique Marseille), Cedric Carrasso (Girondins Bordeaux)
Hátvédek: Gael Clichy (Manchester City), Patrice Evra (Manchester United), Laurent Koscielny (Arsenal), Philippe Mexes (AC Milan), Adil Rami (Valencia), Mathieu Debuchy (Lille), Anthony Reveillere (Olympique Lyon)
Középpályások: Yohan Cabaye (Newcastle United), Florent Malouda (Chelsea), Samir Nasri (Manchester City), Alou Diarra (Olympique Marseille), Yann M'vila (Stade Rennes), Marvin Martin (Sochaux), Blaise Matuidi (Paris Saint-Germain)
Támadók: Hatem Ben Arfa (Newcastle United), Karim Benzema (Real Madrid), Franck Ribéry (Bayern München), Olivier Giroud (Montpellier), Jeremy Menez (Paris Saint-Germain), Mathieu Valbuena (Olympique Marseille)

Videók