Írország, az Eb sötét lóheréje - csapatportré

Öt nap múlva kezdődik a nyár legjobban várt labdarúgó eseménye, az Európa-bajnokság. Szép sorjában részletesen is bemutatjuk a csapatokat, ezúttal az ír válogatott kerül terítékre.


Robbie Keane, az írek csapatkapitánya azzal kezdte a vasárnapi sajtótájékoztatót a magyarok elleni meccs előtt, hogy elmondta: rendkívül motivált az ír válogatott, kiváló a hangulat a csapatnál, és a keret minden tagja tökéletesen illeszkedik abba a rendszerbe, amit játszik a gárda. A játékosok nagyon bíznak Trapattoniban, és ha az első mérkőzésen sikerülne nyerni a horvátok ellen, akkor nagyon jól is végződhet az Eb a csapat számára.



Érthető a lelkesedés, hiszen az írek 2002 óta nem szerepeltek nemzetközi viadalon, bár 2010-ben csak egy hajszállal, pontosabban Thierry Henry kezével maradtak le a világbajnokságról. A hétfői mérkőzés az utolsó felkészülési meccs a szigetlakók számára, aztán pedig jöhet a nagy kaland, az Európa-bajnokság. A csoportban az olaszokkal, a horvátokkal, és a címvédő spanyolokkal szemben kell helytállniuk, ami nem nevezhető egyszerű feladatnak, nagyjából súrolja a lehetetlen kategóriát. A mai mérkőzésen mindenesetre képet kaphatunk az írek erejéről, bár biztosan nem fognak kockáztatni, így négy nappal az Eb előtt. Az ír újságok nem árasztották el olvasóikat a mai meccs beharangozóival, bár azt megemlítették, hogy Trapattoni tiszteli a magyar csapatot, de inkább a múltja miatt.



Az ír válogatott az 1924. évi olimpián szerepelt először, ahol május 28-án Bulgáriát verték 1–0-ra. A válogatott első tétmérkőzésen szerzett gólja Paddy Duncan nevéhez fűződik. 1924. június 24-én az első hazai pályán lejátszott mérkőzésükre is sor került. Ekkor az Egyesült Államok ellen léptek pályára és Ed Brookes mesterhármasával 3–1-re legyőzték az amerikaiakat. Ezután egészen 1926. március 31-ig nem játszottak újabb mérkőzést az írek, amikor is Olaszország ellen idegenben szenvedtek 3–0-ás vereséget. 1934. február 25-én világbajnoki selejtezőn is bemutatkozhattak a Dalymount Parkban. Belgiummal 4–4-es döntetlent értek el az 1934-es világbajnokság selejtezőiben. 1949. szeptember 21-én 2–0-ra legyőzték Angliát a Goodison Parkban. Ez volt az első alkalom, hogy Anglia hazai pályán szenvedett vereséget egy külföldi csapat ellen. Erről a meglehetősen fura információról itt olvashatsz többet!

EURO 2012 - KISOKOS
Írország
Területe: 70 273 négyzetkilométer
Lakosok száma: 4,481 millió
Főváros: Dublin
Labdarúgó-szövetség alapítási éve: 1921
FIFA-világranglista helyezés: 18.
Mezszín: zöld-fehér
Út az Eb-ig: A selejtező B csoportjában második helyen végzett Oroszország mögött, majd a pótselejtezőn Észtországot felülmúlva harcolta ki a részvételt
Korábbi Eb-részvétel: 1 (1988)
Legnagyobb siker: vb-negyeddöntő (1990), vb-nyolcaddöntő (1994, 2002)
Szövetségi kapitány: Giovanni Trapattoni (olasz, 2008 óta)
Meghatározó játékosok lehetnek: Robbie Keane (Los Angeles Galaxy), Shay Given (Aston Villa), Richard Dunne (Aston Villa), Damien Duff (Fulham)

A 80-as évek közepétől jelentősen megváltozott a válogatott eredményessége, amikor 1986-ban a világbajnok angol csapat egyik tagját, Jack Charltont nevezték ki a válogatott szövetségi kapitányává. 1988-ban kijutottak az NSZK-ban rendezett Európa-bajnokságra. Ez volt az első alkalom, hogy Írország rangos nemzetközi tornán részt vett. Első mérkőzésükön Stuttgartban Ray Houghton góljával Angliát verték 1–0-ra, amit a Szovjetunió elleni 1–1-es döntetlen követett Hannoverben. Utolsó csoportmérkőzésükre Gelsenkirchenben került sor, ahol Hollandiától szenvedtek 1–0-ás vereséget. Nyolc perccel a vége előtt szerezték a hollandok a győztes találatot, a döntetlen az írek számára jelentett volna elődöntőt. Az 1990-es világbajnokságra is sikerült kijutniuk. A csoportjukban három döntetlent értek el Anglia, Egyiptom és Hollandia ellen. A nyolcaddöntőben Románián sikerült túljutniuk büntetőpárbaj után. A legjobb nyolc között a római Stadio Olimpicoban rendezett találkozón, a házigazda Olaszország elleni 1–0-ás vereség jelentette a végállomást.



Charltont Mick McCarthy váltotta a szövetségi kapitányi poszton. Az 1998-as vb selejtezőiben vezette először a válogatottat. Tony Cascarino góljának köszönhetően – amit Litvánia ellen szerzett az utolsó selejtezőn– Románia mögött a második helyen végeztek a csoportjukban. A világbajnoki részvételért Belgiummal játszottak pót-selejtezőt. Hazai pályán 1–1-es döntetlen lett vége, míg idegenben a belgák győztek 2–1-re, aminek következtében Írország ismét lemaradt egy rangos tornáról.



A 2000-es labdarúgó-Európa-bajnokság volt a következő komoly feladat a válogatott számára. A selejtezőkben Jugoszlávia, Horvátország, Macedónia és Málta ellen léptek pályára az írek. Jó sorozatot produkálva –az utolsó Macedónia elleni idegenbeli mérkőzésen– a saját kezükben volt a sorsuk. Niall Quinn révén megszerezték a vezetést és amikor már úgy tűnt megnyerik a mérkőzést a macedónok a 90. percben egyenlítettek. E miatt Írország a csoport második helyén végzett és ismét pótselejtezőre kényszerült. Törökország ellen Dublinban 1–1-es döntetlent értek el a csapatok. a visszavágót Bursaban rendezték, ahol 0–0-val ért véget a találkozó. Mindez azt jelentette a törökök jutottak tovább idegenben lőtt góllal. Írország immáron harmadjára bukott el pótselejtezőben.



A 2002-es vb selejtezőiben Portugália és Hollandia társaságában kellett kivívniuk a továbbjutást. A sorozat végén 24 pontot szereztek (7 győzelem, 3 döntetlen), aminek köszönhetően a második helyen végeztek. Sorozatban negyedjére is pót-selejtezőn voltak kénytelenek kiharcolni egy nemzetközi tornára a részvételi jogot. Ezúttal interkontinentális selejtezőt játszottak Iránnal. Dublinban 2–0-ás előnyt szereztek a visszavágóra Ian Harte büntetőből szerzett és Robbie Keane góljaival. A teheráni visszavágón 100000 néző előtt 1–0-ra győztek az irániak, de ez nem volt elegendő. McCarthy tehát kivezette Írországot a 2002-es labdarúgó-világbajnokságra, amit Dél-Koreában és Japánban rendeztek. A világbajnokság előkészületei azonban nem kezdődtek túl jól az írek számára. A válogatott csapatkapitányát Roy Keanet hazaküldte McCarthy, amiért fegyelmezetlenül viselkedett vele és több társával szemben. A kellemetlen incidens ellenére Kamerun és Németország ellen 1–1-es döntetlent értek el. Szaúd-Arábiát pedig 3–0-ra legyőzték. A németek mögött továbbjutva Spanyolországgal mérkőztek meg a nyolcaddöntőben. Robbie Keane utolsó percben mentette hosszabbításra a mérkőzést, amikor büntetőből egalizált. Végül a spanyolok büntetőpárbajban 3–2 arányban jobbnak bizonyultak.

EURO 2012
Az ír keret

Kapusok: Shay Given (Aston Villa), Keiren Westwood (Sunderland), David Forde (Millwall)

Hátvédek: John O’Shea (Sunderland), Richard Dunne (Aston Villa), Sean St Ledger (Leicester City), Stephen Ward (Wolverhampton Wanderers), Kevin Foley (Wolverhampton Wanderers), Stephen Kelly (Fulham), Darren O''Dea (Celtic)

Középpályások: Keith Andrews (West Bromwich Albion), Glenn Whelan (Stoke City), Darron Gibson (Everton), Damien Duff (Fulham), Aiden McGeady (Szpartak Moszkva), Stephen Hunt (Wolverhampton Wanderers), Keith Fahey (Birmingham City), James McClean (Sunderland)

Támadók: Robbie Keane (LA Galaxy), Kevin Doyle (Wolverhampton Wanderers), Simon Cox (West Bromwich Albion), Jonathan Walters (Stoke City), Shane Long (West Bromwich Albion)

2008. februárjában az olasz Giovanni Trapattonit nevezték ki szövetségi kapitánynak. A 2010-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőiben irányította először a válogatottat. A sorozat végén veretlenül zártak az olaszok mögött, ami pót-selejtezős helyet jelentett számukra. Franciaország ellen kellett játszaniuk a világbajnoki helyért. Az első mérkőzést Írországban rendezték, ahol 1–0-ra a franciák győztek. A visszavágó rendes játékideje 1–0-ás ír vezetéssel ért véget, ezért következhetett a hosszabbítás, melyben William Gallas fejelt gólt. Azonban mielőtt a labda Gallashoz került, a gól előtt Thierry Henry kézzel ért hozzá a játékszerhez.Természetesen az ügy nem maradt következmények nélkül és hatalmas botrány tört ki. Henry elismerte a kezezést, ezért az írek újrajátszást követeltek. A közvélemény és a futballtársadalom is az oldalukra állt, azonban a FIFA visszautasította az újrázás lehetőségét, mondván a játékvezető ítélete végleges. Mindez azt jelentette, hogy Franciaország lesz ott a világbajnokságon. Később a franciák ugyan csúfosan leszerepeltek a tornán, de ez aligha vigasztalta az íreket.



A csalódottságból felocsúdva vágtak neki a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőinek. A selejtezők végén a második helyen végeztek Oroszország mögött. Pót-selejtezőt játszottak Észország ellen és 5–1-es összesítéssel harcolták ki az Európa-bajnoki helyet.

 

 

Videók