EURO 2020: Szófia is rendező város lenne

Boriszlav Mihajlov, a Bolgár Labdarúgó Szövetség elnöke találkozik Bojko Boriszov miniszterelnökkel, és igyekszik elérni, hogy a kormány támogassa Szófia jelentkezését a 2020-as Európa-bajnokság rendező városának.


"Általánosságban minden meccset 50 ezres vagy annál nagyobb befogadóképességű stadionban rendeznek majd. De az európai szövetség két létesítmény esetben kivételt tehet" - mondta a sportvezető, aki tagja a kontinentális szövetség, az UEFA végrehajtó bizottságának.

Ezt a kitételt azért hangsúlyozta, mert szerinte ez esélyt ad a kisebb országoknak is a pályázatra.

Bulgária nemzeti stadionja jelenleg 43 230 néző befogadására alkalmas, de azt az arénát is fel kellene újítani ahhoz, hogy otthont adhasson Eb-mérkőzéseknek.

Kelet-Európából eddig a szerb szövetség jelezte, hogy belgrádi helyszínnel szívesen lenne részese a hét év múlva esedékes kontinensviadalnak. Korábbi sajtóértesülések szerint Berlin, London, Madrid, Lisszabon, Párizs, Amszterdam, Brüsszel, Bázel, Athén, Róma, Moszkva és Zágráb is örömmel rendezne mérkőzéseket, míg az elődöntőre és a fináléra Isztambul a favorit.

Az UEFA múlt pénteken jelentette be, hogy 13 ország egy-egy városában lesznek meccsek a 2020-as Eb-n. Akkor arra a kérdésre, hogy Budapest lehet-e majd helyszín, Borbély Zoltán, a magyar szövetség (MLSZ) jogi igazgatója és szóvivője az MTI-nek úgy reagált: az UEFA még nem hirdette ki a pályázatot, de ahogy az MLSZ korábban jelezte, ha felépül az új nemzeti stadion, szívesen rendezne rangos mérkőzéseket benne.

Videók