EURO 2012: íme a negyeddöntők álomcsapata

Szerkesztőségünk - részben az uefa.com-on található statisztikákra alapozva - összeállította az Eb negyeddöntőinek legjobb csapatát.


Négy csapat van még versenyben az Európa-bajnoki címért, a negyeddöntőkben láthattunk kiélezett, unalmas, egyértelmű és hosszabításos mérkőzést, szerkesztőségünk összeállította a négy mérkőzés álomcsapatát.

Gianluigi Buffon, Olaszország

A Juventus kapusa mindig jókor volt, jó helyen. Glen Johnson lövésénél hihetetlen reflexmozdulattal hárított, Cole lövésénél pedig a jó irányba vetődött, óriási mértékben hozzájárulva az olaszok továbbjutásához.

Andrés Iniesta, Spanyolország

A Barcelona játékosa remekül irányított, a francia védők nem nagyon tudtam mit kezdeni átadásaival, volt hogy egyszerre 3-4 gall vette körül, neki köszönhette a spanyol válogatott a hihetetlen dominanciáját a mérkőzésen.

Federico Balzaretti, Olaszország

Nem véletlenül szemelte ki magának az AC Milan a 23 éves játékost. A Palermo balhátvédje régóta lyukas posztot tölthet be a Milannál, az angol Milnert gyakorlatilag leszedte a pályáról, ahogy a helyére beálló Walcottot is, és a támadásokhoz is fel tudott zárkózni.

Philipp Lahm, Németország

A német válogatott csapatkapitánya a 39. percben hatalmas góllal vette be a görögök kapuját, a külsővel eleresztett lövésnél esélye sem volt az amúgy is rettenetes napot kifogó Sifakisnak. A Bayern játékosára évek óta az egyik legjobban kifejező jelző a "megbízható", ez a negyeddöntőben sem volt másképp.

Andrea Pirlo, Olaszország

Az olasz válogatott szabadrúgás-specialistája sokadvirágzását éli a Juventusban, az Eb-n pedig egyenesen kiváló formában játszik. Remek labdákkal tömte társait, a büntetőjét pedig klasszis módon végezte el.

Xabi Alonso, Spanyolország

Xabi Alonso remekül érkezett Alba beadására, és nagyon okosan fejelte be a labdát a francia kapuba, gyakorlatilag eldöntve az összecsapást. Magabiztosan elvégzett tizenegyese csak a hab volt a tortán.

Fabio Coentrao, Portugália

A  portugál hátvéd oldalán semmire sem mentek a csehek, egy idő után inkább már nem is próbálkoztak. A Real játékosa kiválóan szűrt, képtelenség volt átjátszani.

Sami Khedira, Németország

Nem véletlen, hogy Joachim Löw Khedirát emelte ki, mint csapata legjobb játékosát, a görögök elleni mérkőzésen elementáris erejű gólt vágott, a Real középpályása összeszedett volt, jól passzolt, remekül védekezett.

Mesut Özil, Németország

Az UEFA a német-görög meccs legjobbjának választotta, hihetetlen futóteljesítményének, remek paszainak, gyors helyzetfelismerésének.

Miroslav Klose, Németország

A görögök ellen 120. alkalommal pályára lépő csatár igazolta klasszisát, két perc alatt kétszer is helyzetbe került, de az egész meccsen villogott, remek fejesével alaposan meglepte a görög kapust.

Cristiano Ronaldo, Portugália

A Real Madrid sztárja nehezen lendült bele, de a csehek elleni mérkőzés már egyértelműen róla szólt, gól, ollózás, helyzetek sokasága, nem véletlen, hogy a spanyol sajtó Ronaldo megállításában látja az elődöntő sikerét.

 

Videók