EURO 2012: akiknek az Európa-bajnokság lehet a nagy áttörés

Kevesebb, mint egy hét múlva kezdődik az Európa-bajnokság. Az alábbi összeállításban azokról a játékosokról olvashattok, akiknek pályafutásában a nagy áttörést jelentheti a kontinenstorna.


Rafał Wolski

A Legia Warsaw középpályása még nem töltötte be a huszadik életévét. Idén májusban debütált a lengyel válogatottban, és már három mérkőzésnél jár. A lengyel Götzének is nevezett játékost a német bajnok Borussia Dortmund csábítja, Wolski ára nem kevesebb, mint 4 és fél millió euró.



Joe Hart

A Manchester City kapusa lehet a megoldás az angol válogatott évek óta foghíjas posztjának a betöltésére. Hart 2008-ban debütált az angol válogatottban, de a 2010-es világbajnokságon nem jutott szerephez, így a kontinenstorna lehet az igazi nagy dobása. A szakemberek, a sajtó, és a szurkolók is rendkívül pozitívan viszonyulnak a 25 éves kapus teljesítményéhez.



Sebastian Larsson

A svéd kiválóság egykor az Arsenalban is megfordult, igaz, hogy túl sok mérkőzésen nem bizonyíthatott. Jelenleg a Sunderland focistája, a svéd válogatottnak pedig 2008 óta a tagja, azóta negyven mérkőzésen öt gólt szerzett. A selejtezőkben betalált a hollandoknak is büntetőből. Larsson kiválóan rúgja a szabadrúgásokat és a szögleteket, az Európa-bajnokságon bőven lesz alkalma bemutatnia képességeit.



Aiden McGeady

Az ír Gareth Bale-ként emlegetett szélső jelenleg a Szpartak Moszkvában riogatja az ellenfeleit, lendületes felfutásaival, kiváló beadásaival.18 évesen debütált az ír válogatottban, mérlege 48 mérkőzésen két gól. A 2012-es kontinensviadal lesz az első nagy nemzetközi tornája az egyébként skót születésű játékosnak.



David Lafata

Az elmúlt két szezon cseh gólkirályának számára talán az Eb az utolsó nagy lehetőség, hiszen a Jablonec csatára már elműlt 30 éves. Érdekes, hogy mindössze 17 alkalommal jutott szóhoz a válogatottban, és ezeken a mérkőzéseken is csak három gólt szerzett. A klubjában szerzett 63 gól a 109 mérkőzésen már sokkal imponálóbb adat.



Klaas-Jan Huntelaar

Hunter, azaz vadász. Ezt a becenevet ragasztották rá játékostársai, utalva a 28 éves csatár rendkívüli gólérzékenységére. Volt már év labdarúgója Hollandiában, kétszeres holland gólkirály, megfordult a Realban, és a Milanban is. Egykori edzője, Bernd Schuster így jellemezte: "Olyan, mintha Marco Van Basten klónja lenne. Lövései, fejesei, mozgása, minden Van Bastenre emlékeztet."

A válogatottban 31 gólnál tart, és megnézve az idei, félelmetes szezonját a Schalke-nél, ehhez hozzáadva a holland válogatott formáját, könnyen lehet, hogy pár hét múlva az Európa-bajnokság gólkirályaként beszélünk majd Huntelaarról.


   
Alan Dzagojev

Sir Alex Fergusson 2009. november 3-án figyelt fel Dzagojevre, az akkor még tinédzser futballista az Old Trafford-stadionban játszott 3-3-as BL-meccsen egyszer betalált az angolok kapujába. Nevelőedzője, Igor Rodkin meséli: a srácot nem annyira a pénz érdekli, inkább a hangos futballsikerek. Megjegyzendő: az orosz foci legnagyobb tehetségét 2008-ban a Real Madrid is csalogatta, ám az a vonal elhalt. A Szbornaja tagjaként 2008 óta lép pályára, de túl sok lehetőséget nem kapott, hiszen csak öt alkalommal viselhette hazája válogatottjának a mezét. 21 évesen ez sem rossz, az Európa-bajnokságon remélhetőleg megmutatja a középpályás, hogy miért nevezik az orosz Messinek.



Andrij Pjatov

A Sahtar portása Oleh Blohinnál az ukrán válogatott első számú kapusává nőtte ki magát, vélhetően a kontinenstornán is a 24-szeres válogatott hálóőr áll majd a házigazdák kapujában. Szerepelt már a 2010-es világbajnokságon is, és mivel az ukránok másik két kapusa abszolút újoncnak számít, nem nehéz megjósolni, hogy kiemelkedő figyelem fog irányulni Pjatovra.



Szotirisz Ninisz

A görög középpályás 2008-ban debütált a válogatottban, és rögtön csúcstartó lett Görögországban, a Panathinaikosz játékosaként tizennyolc évesen és 46 naposan mutatkozhatott be hazája nemzeti együttesében, ezzel 244 nappal „előzte meg” riválisát. Ráadásul már az ötödik percben gólt rúgott a Ciprus elleni mérkőzésen, különösen emlékezetessé téve az első válogatott meccsét. 2011 szeptemberében Ninisz szerezte a győztes gólt az izraeli válogatott ellen, mellyel a görögök kijutottak a 2012-es Európa-bajnokságra. Niniszt márciusban leigazolta az olasz Parma együttese.

Videók