Besültek az angolok, Wales a csoportelső

Az angolok nem bírtak a szlovák védelemmel, ami azt is jelenti, hogy a magyar válogatott egyelőre nem jutott a legjobb 16 közé, kiestek az oroszok.


Roy Hodgson hat helyen változtatott a Wales elleni kezdőhöz képest, Walker, Rose, Wayne Rooney, Dele Alli, Harry Kane és Sterling is kikerült, középen Wilshere és Henderson, míg elől Daniel Sturridge és Jamie Vardy kapott lehetőséget.
 
Már az első félidőben kialakult a meccs összképe, az angolok mentek előre, a szlovákok őrizték az egy pontot. A meccs elején Vardy és Sterling is nagy helyzetet puskázott el, majd Lallana lövését ütötte ki Mauts Kozácik.
 
Fordulás után Smalling hozott össze kis híján Maknak egy gólt, de Hart figyelt, az ellenakcióból pedig Nathaniel Clyne lőhetett volna gólt, de Kozácik vállal védett.
 
A hajrára beállt Rooney és Kane is, de gól nem született. Az angolok szögletek után veszélyeztettek, de a 10 emberrel védekező szlovákok mindig odaértek és blokkoltak vagy Kozácik húzta le a beadásokat.
 
Az angolok így csak a második helyen végeztek az oroszokat kiütő Wales mögött, a szlovákok a harmadikak és várhatják, hogy tovább tudnak-e menni.
 
A magyar válogatott helye így még nem biztos a 16 között, de ha másodikak leszünk, az angolokat kapjuk a legjobb 16 között.
 

 

 

 

Szlovákia–Anglia 0–0, Saint-Étienne, Stade Geoffroy Guichard, v.: Velasco Carballo (spanyol)
 
Szlovákia: Kozácík – Pekarík, Skrtel, Durica, Hubocan – Mak, Kucka, Pecovsky (Gyömbér, 67.), Hamsík, Weiss (Skriniar, 78.) – Duda (Svento, 57.). Szövetségi kapitány: Ján Kozák
 
Anglia: Hart – Clyne, Cahill, Smalling, Bertrand – Henderson, Dier, Wilshere (Rooney, 56.) – Lallana (Alli, 60.), Vardy, Sturridge (Kane, 76.). Szövetségi kapitány: Roy Hodgson
 
Sárga lap: Pecovsky (24.) ill. Bertrand (52.)

 

PERCRŐL-PERCRE 

VÉGE!

Öt perc hosszabbítás 

90. perc: Folyamatosan támadna az angolok, most Skrtel sérült meg éppen 

85. perc: Mak sérült meg, de nincs több cseréje a szlovákoknak, emberhátrányban vannak

83. perc: Rooney lőtt ballal egy csel után, de kapu mellé 

78. perc:  Skriniar jön be Weiss helyére, csak védőket hozott be Kozák, kell a szlovákoknak az egy pont

76. perc: Sturridge helyére jön Harry Kane 

67. perc: Bale is betalált, már 3-0 Walesnek 

 

66. perc: Pecovsky helyére érkezik Gyömber a szlovákoknál 

61. perc: A meccs legnagyobb helyzete, Hendeson beadására érkezett Alli, kapásból lőtt, de Skrtel a gólvonalról szögletre tisztázott!

60. perc: Lallana helyett jön Dele Alli 

57. perc: Duda is leballag a túloldalon, Svento jön a helyére

56. perc: Jack Wilshere helyére jön Wayne Rooney! 

55. perc: Újabb szlovák sansz, Weiss elé pattant a labda egy védőről a bal szélen, becselezte magát a kapu elé, de Hart védte a rövidre tartó lövését

53. perc: Majdnem ott a szlovák gól. Smalling tette le mellel Hartnak a labdát, de Mak kapcsolt és lecsapott, de Hart lábbal védett, majd felkapta a labdát, közben a túloldalon Clyne helyzeténél mentett Kozácik vállal! 

52. perc: Bertrand rántotta le Pekaríkot, sárga lap 

Elkezdődött a második félidő 

FÉLIDŐ

1 perc hosszabbítás

40. perc: Sturridge kevergetett a tizenhatoson belül, de mindig odaért eddig egy szlovák láb! 

33. perc: Újabb liverpooli akció: Clyne passzolt középre, de Lallana lövését bravúrral védte Kozácik

29. perc: Henderson ívelt középre, Kozácik ütötte el a kapu elől 

24. perc: Pecovsky rúgta fel Vardyt, sárga lap

20. perc: Neil Taylor is betalált, már 2-0-ra vezet Wales 

 

22. perc: Pekárikot még mindig ápolni kell 

19. perc: Pekárik kapott egyet Bertrandtól, a szlováknak vérzik az orra, közben Gary Cahillt is ápolni kell!

17. perc: Vardy lépett ki ziccerben, de Kozácik remekül helyezkedett, védeni tudott 

16. perc: Lallana beadását lőtte kapura Henderson, blokk, szöglet!

13. perc: Így most Wales, Anglia, Szlovákia, Oroszország a sorrend

11. perc: Wales megszrezte a vezetést Aaron Ramsey találatával, máris mutatjuk!

9. perc: A spanyol Velasco Carballo vezeti a mecset, közben Sturridge közeli kísérletét blokkolták a védők

5. perc: Az angolok diktálják a tempót, Jamie Vardy előtt adódott az első lehetőség, Clyne beadását ívelte kapu fölé

1. perc: Az angolok kezdték a meccset

20.56: Rooney távollétében Gary Cahill lesz a csapatkapitány, a mérkőzést egyébként megtiszteli Vilmos herceg is!

20.54: A szlovákok ma fehérben, az angolok pirosban szerepelnek majd

20.50: Máris érkeznek a csapatok, az angolok találkozóját élőben közvetítjük, de a walesi meccsről is azonnal beszámolunk, amint valamilyen fontos dolog történik és összefoglalóval is jelentkezünk lefújás után. A gólokról viszont azonnal mutatjuk a videókat!

20.25: Hodgson alaposan belenyúlt a csapatába, Wlker helyén Clyne, Rose helyén Bertrand, Rooney és Alli helyén Henderson és Wilshere, Kane és Sterling helyén Vardy és Sturridge kezdenek

20.07: Egy angol siker a mieink továbbjutását jelentené!

20.04: Íme, a négy csapat mai kezdője:

 
Szlovákia: Kozácik – Hubocan, Durica, Skrtel, Pekarík – Kucka, Pecovsky, Hamsík, Weiss, Mak – Duda
 
Anglia: Hart – Clyne, Cahill, Smalling, Bertrand – Dier, Henderson, Wilshere – Lallana, Sturridge, Vardy
 

 
 
Oroszország: Akinfejev – Szmolnyikov, Ignasevics, V. Berezuckij, Kombarov – Glusakov, Mamajev – Szmolov, Sirokov, Kokorin – Dzjuba
 
Wales: Hennessey – Gunter, Chester, Williams, Taylor – Davies, Ledley, Ramsey, Allen, Vokes – Bale
 

 

A csoport állása egy körrel a vége előtt:

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
 Anglia 2 1 1 0 3 2 +1 4
 Szlovákia 2 1 0 1 3 3 0 3
 Wales 2 1 0 1 3 3 0 3
 Oroszország 2 0 1 1 2 3 -1 1

 

 
19.56: Hamarosan jönnek a kezdőcsapatok, mellette természetesen beszámolunk az Oroszország–Wales összecsapás legfontosabb eseményeiről.

Videók