Nem hagyják szétrohadni a stadiont a BVSC-nél - Galéria

A BVSC együttese számos kiváló labdarúgót adott a magyar labdarúgásnak, a fénykorát a kilencvenes évek második felében élő klubnál azonban mára megszűnt a felnőtt futball, és az utánpótlás-nevelésé lett a főszerep.


 A Sport365.hu a Szőnyi úton járt, hogy megnézze, milyen körülmények között készülnek a fiatal tehetségek.
 
A fennállásának 100. évfordulóját idén ünneplő BVSC Szőnyi úti sporttelepével kapcsolatban manapság vajmi kevés hír jut el a futballkedvelőkhöz, holott a kilencvenes évek második felében nem egyszer előfordult, hogy megteltek a lelátók, igaz, akkor a bajnoki címért küzdött, és az európai kupaporondon szerepelt a csapat.
 
Deák Sándor létesítményigazgató is megjegyzi honlapunk fotósának, kevés olyan nagy karriert befutó magyar játékost tudna említeni, aki utánpótlás szinten ne fordult volna meg a zuglóiaknál. És valóban, a Szőnyi úton a futballból csak az utánpótlás-nevelés maradt hírmondónak, az viszont igen magas szintet képvisel. Deák Sándortól megtudtuk, a BVSC-stadion jelenleg a MÁV tulajdonában van, ám hiába Vasutascsapat a kék-sárga egyesület, bérleti díjat kell fizetniük a létesítményhasználatért.
 
A stadionra bőven lehetne pénzt költeni. Ezzel kapcsolatban Deák Sándor elmondta, alapigazság, hogy egy épületre évente az építési költségek legalább két százalékát rá kellene költeni, sajnos ez az összeg a BVSC-stadion esetében nem áll rendelkezésre. A mintegy 7000 néző befogadására alkalmas létesítmény a 90-es évek közepén esett át egy nagyobb felújításon, ekkor húzták fel a fedett székes lelátót a VIP-páhollyal és az új sajtóhelyekkel. 
 
Bár azóta nagyobb volumenű felújítás nem történt a létesítményben, a klub vezetői nem hagyják, hogy az enyészeté legyen a stadion. Utánpótlás-nevelő klub lévén a szülők is fontosnak tartják, hogy gyermekeik megfelelő körülmények között fejlődhessenek, így a klub saját forrásaiból és a szülői munkaközösség segítségével folyamatosan fejleszti, csinosítja a létesítményt saját keretein belül.
 
Az illetékesektől megtudtuk, nagy vágyuk, hogy legyen egy, de leginkább két műfüves pályájuk, ami nagyban megkönnyítené a jövő tehetségeinek fejlődését, és főleg a téli felkészülést. A stadion egyébként a lehető legnagyobb kihasználtsággal működik, az utánpótlás-csapatok edzései mellett rendre tornáknak ad otthont, és immár újfent a Bozsik-program egyik központjává vált. 
 
A BVSC-stadionra természetesen nagyon ráférne egy alaposabb felújítás, ennek ellenére igazán örömteli, hogy a klub vezetői "nem hagyják magára" a létesítményt, amelyet körbejárva valóban látszik, hogy törődnek vele, és saját lehetőségeikhez mérten igyekeznek csinosítgatni a patinás létesítményt, de beszéljenek inkább a képek...
 
Az öltözőfolyosón megállt az idő!
 
A játékvezetők és edzők öltözője...
 
 
 
 
 
Az egyik vendég öltöző, tisztának tiszta, de több jót nem lehet róla mondani...
 
 
 
 
A fürdő megőrízte antikvitását...
 
 
 
Egy felújított vendégöltöző!
 
 
Az egykori felnőtt csapat öltözője, dermesztő állapotba. Ez a helység lesz a következő, amelyet felújít a klub.
 
 
 
A bizonyíték, nem csak beszélnek a felújításról, a felnőtt csapat fürdője az alkalmi anyagraktár
 
 
 
 
Talán a legszebb öltöző, nemrég lett felújítva a szülői munkaközösség közreműködésével
 
 
 
A játékoskijáró
 
 
A régi fedett lelátó kicsit viharvert...
 
 
Egy kis tatarozással nagyon csinos kis stadionná válhatna
 
 
 
 
Igazi kis katlan, a gyerekek nagyon szeretnek benne játszani
 
 
Bár néhol hiányosak a padok, példás tisztaság van a lelátókon, a szemétnek a szemeteszsákokban a helye
 
 
A régi közvetítőállás, az új tribün megépítésekor funkcióját vesztette
 
 
 
A hátsó kanyar lelátóját egy tervezett szálloda tulajdonosa bontotta le. A klubnál úgy vélik, csak segített, hiszen a pályafelújítások törmelékét itt el tudják helyezni, és ha lesz pénzük egy újabb pálya építésére, a régi lelátó elbontásának költségeivel már nem kell számolniuk
 
 
Az "új" főtribün is szép állapotban van
 
 
 
Bár egy kis kertészkedés nem ártana...
 
 
Vasutascsapatnak iparvágány is dukál
 
 
A hátsó földes pálya helyén akár két műfüvest is lehetne építeni
 
 
 
 
 
 

Videók