Kínkeserves döntetlen az Újpest – Ferencváros rangadón

Nem túl magas színvonalú mérkőzésen igazságos pontosztozkodás született az Újpest-Ferencváros mérkőzésen, az első félidőben a vendégek domináltak és szereztek vezetést, de a lilák egy büntetővel otthon tartották az egyik pontot.


Az Újpest és a Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott egymással a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján. Teltház előtt rendezték a rangadót, csak a biztonsági okok miatt lezárt szektorok maradtak üresek. Eleinte mindkét csapat számára a biztonság volt az elsődleges, az újpestiek eközben többet kezdeményeztek, a ferencvárosi próbálkozások viszont veszélyesebbek voltak. A 21. percben Grúz Tamás egy szöglet után vezetéshez juttatta a vendégcsapatot, amely a folytatásban növelhette volna előnyét, de két nagy helyzetet is kihagyott. A dobálózó szurkolók miatt egy percig állt a játék.


    
A második félidő elején is egyperces kényszerszünetet kellett tartani, mert az újpesti drukkerek fáklyákat gyújtottak a lelátón, ráadásul az egyikkel célba vették Jova Leventét. Bár a Ferencváros kapusát végül nem találták el, a lángoló pirotechnikai eszköz a tizenhatoson belül landolt.


    
A felfokozott lelátói hangulat nem ragadt át a játékosokra, a támadókedv alaposan visszaesett az első félidőhöz képest. Szinte kizárólag mezőnyjáték zajlott a pályán, húsz perc elteltével aztán az Újpest elszalasztott egy nagy egyenlítési lehetőséget. A folytatásban is a házigazdák voltak aktívabbak, de úgy tűnt, nem járnak sikerrel a gólszerzést illetően. Grúz Tamás véleményes szabálytalansága azonban kiállítást és tizenegyest ért, Dusan Vasiljevic pedig értékesítette a büntetőt, ezzel egyenlített az Újpest. A hazaiak a hajrában nagy erőket mozgósítottak a győzelem megszerzéséért, több nagy helyzetet is kidolgoztak, Jova bravúrjával tartani tudta a döntetlent az FTC. Ez volt a két együttes 210. bajnoki összecsapása, a vendég ferencvárosiak 2000-ben nyertek utoljára a Megyeri úton.

Újpest FC-Ferencváros 1-1 (0-1)

Szusza Ferenc Stadion, 10 000 néző, v.: Kassai

gólszerzők: Vasiljevic (82., 11-esből), illetve Grúz (21.)
sárga lap: Nagy P. (16.), Eninful (37.), Lipták (80.), illetve Jovanovic (16.), Grúz (76.), Pölöskey (90.)piros lap: Grúz (81.)

Újpest FC: Balajcza - Pollák, Mihajlovic, Lipták, Nagy P. (Kiss Z., a szünetben) - Vasiljevic, Eninful, Proesmans, Barczi (Kovács D., 73.) - Balogh B. (Zamostny, 63.), Remili

Ferencváros: Jova - Beliczky, Jovanovic, Sváb, Otten (Kulcsár D., 69.) - Klein, Fülöp N. (Lisztes, 76.), Grúz, Junior - Pölöskey, Simic (Zsivóczky N., 74.)

 

Videók