Vereséggel kezdett az U17-es válogatott

A magyar válogatott jól kezdte a mérkőzést, de a végjátékban 3 gólt kapott, ami megpecsételte sorsát.


A magyar válogatott vereséggel kezdte szereplését a brazíliai U17-es labdarúgó-világbajnokságon, Goianiában. Preisinger Sándor csapata sokáig vezetett Nigéria ellen, de a hajrában három gólt kapott.

Nagyon jól kezdett a magyar csapat, egy bal oldalról érkező ívelés után Komáromi György már a 3. percben megszerezte a vezetést, közelről passzolva a kapuba. A folytatásban mezőnyfölénybe kerültek a nigériaiak, jóval többet birtokolták a labdát, és egy kilépés után büntetőhöz jutottak, amit értékesítettek. A továbbiakban változatlanul ők voltak a kezdeményezőbbek, de időnként a magyarok is feljebb jöttek már, és csakhamar Major Sámuel egy távoli lövéssel újra előnyhöz juttatta csapatát.


Az első félidőben méd a magyarok vezettek.

Fotó: Facebook.com/MLSZ

Az első félidőben a korosztályban ötszörös világbajnokként rekorder Nigéria válogatottja diktálta a tempót, de a magyarok nagyon jól használták ki a helyzeteiket.

A második játékrészben még nagyobb mezőnyfölényben futballoztak az afrikaiak, másodpercekre volt csak a labda a magyaroknál. Ezzel együtt sokáig nem változott az eredmény, mert a jól cselező és sokat futó nigériaiak lövései pontatlanok voltak.

 


A végjátékban 3 gólt kapott a magyar válogatott.

Fotó: Facebook.com/MLSZ

Aztán a mérkőzés vége felé közeledve egy bal oldali szögletnél Hegyi Krisztián kimozdult a kapuból, de nem találta el a labdát, amelyet Ibrahim közelről befejelt. Bő egy perccel később újabb nigériai fejes gól következett, majd az afrikaiak egy megpattanó szabadrúgásból állították be a végeredményt.

A 24 csapatos brazíliai tornán a hat négyes csoportból az első kettő mellett a négy legjobb harmadik jut a nyolcaddöntőbe, onnantól egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem.

Eredmény, B csoport:

Nigéria-Magyarország 4-2 (1-2)

gólszerzők: Tijani (20., 85., az elsőt 11-esből), Ibrahim (79.), Adeniyi (81.), illetve Komáromi (3.), Major (28.)

A magyar csapat összeállítása:
Hegyi - Orosz, Balogh, Horváth, László - Kata - Komáromi, Ominger (Posztobányi, a szünetben), Kosznovszky (Zuigéber, 84.), Major (Baráth, 77.) - Németh

A B csoport másik mérkőzésén:
Ecuador-Ausztrália 2-1 (2-0)

A csoport további programja:

2. forduló:
kedd: Nigéria-Ecuador, Goiania 21.00
szerda: Ausztrália-Magyarország, Goiania 0.00

3. forduló:
péntek: Ausztrália-Nigéria, Brazíliaváros 21.00
péntek: Magyarország-Ecuador, Goiania 21.00

Borítókép: Facebook.com/MLSZ

Videók