Van remény: óriási bravúr az U21-es válogatottól

A csoport egyik favoritját tréfálták meg a mieink.


Magyarország-Svédország 2-2
 
A magyar U21-es válogatott Svédországot fogadta Eb-selejtezőn a Szusza Ferenc Stadionban. A csütörtöki luxemburgi leégés után úgy kellett volna a magyar szurkolóknak egy kis sikerélmény, mint egy falat kenyér. 
 
Sokáig úgy tűnt, Michael Boris tanítványai győzelemmel kedveskednek a drukkereknek, hiszen Bíró Bence két perc leforgása alatt kétszer is mattolta az északiakat. 
 
Sajnos a szünetig nem sikerült megőrizniük a mieinknek a kétgólos fórt, a 44. minutumban Engvall faragott a svédek hátrányán.
 
A második játékrész hajrájában újra a vendégek örülhettek, ekkor Larsson vette be Demjén kapuját. Több gól már nem esett a találkozón, a mieink a csoport egyik favoritjától tudtak egy pontot csenni, de ebben a meccsben jóval több volt...
 
 
U21-ES EB-SELEJTEZŐ, 6. CSOPORT 
 
MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG 2–2 (2–1) 
Budapest, Szusza Ferenc Stadion. V.: Adrien Jaccottet (svájci)
 
MAGYARORSZÁG: Demjén – Lenzsér (Pávkovics, 28.), Hegedűs, Tóth B. – Szivacski, Gazdag, Kleisz, Szalai A. – Szoboszlai – Sallói (Korozmán, 75.), Bíró B (Kundrák, 85.). Szövetségi edző: Michael Boris.
 
SVÉDORSZÁG: Dahlberg – Wahlqvist, Dagerstal, Brorsson, J. Andersson – Rakip, Ssewankambo, Salétros, Hallberg (Ingelsson, 62.) – G. Nilsson (J. Larsson, 82.), Engvall (Asoro, 88.). Szövetségi edző: Roland Nilsson. 
 
Gólszerző: Bíró B. (16., 18.), ill. Engvall (44.), J. Larsson (85.)
 

Őszinte: Dzsudzsák Balázs így értékelte a luxemburgi égést " MAGYAR FOCI › Magyar válogatott

Csütörtök este újabb nem várt pofonba futott bele a magyar válogatott: a mieink ezúttal Luxemburg otthonában szenvedtek 2-1-es vereséget. A magyar válogatott teljesítményéről Dzsudzsák Balázs nyilatkozott az M4 Sportnak. "Luxemburg egy kellemetlen csapat, amely tud otthon játszani, ezt most bizonyította is. Ami még bosszantóbb, hogy pontrúgásból kaptuk a második gólt, amire fel is lehet készülni.

Videók