Válogatott: szűkítette keretét Dárdai Pál - meghívót küldött Nikolicsnak

Pintér Ádám sérülés miatt kimaradt a válogatottból, Simon Ádám és Nikolics Nemanja bekerült a románok és a feröeriek elleni Eb-selejtezőkre készülő keretbe.


Dárdai Pál, a magyar válogatott szövetségi kapitánya múlt pénteki bemutatkozó sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozta a válogatott bő keretét, kedden pedig a 24 fős szűkített együttesét is kijelölte. A korábbi bő keret tagjai közül Pintér Ádám a hétvégén arról tájékoztatta Dárdai Pált, hogy sérülése nem az elvárt ütemben javul, ezért a következő két mérkőzésen nem tud a válogatott rendelkezésére állni. A kapitány a hétvégi forduló után Simon Ádámot, a Videoton FC védekező középpályását és Nikolics Nemanját, a fehérváriak támadóját is meghívta.

Az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető támadóról Dárdai Pál a múlt heti sajtótájékoztatón elmondta: bár első körben nem került a bő keretbe, számára is nyitva a kapu a válogatottba kerülésre. Nikolics hétvégi játékával meggyőzte a kapitányt, aki meghívásáról elmondta: a gólerős csatár ugyan nem rendelkezik jelentősebb nemzetközi rutinnal, viszont motivált, karakteres játékos, és egy megerősített középpálya előtt nagy erőssége lehet a válogatottnak.

A kapitány elmondta: a szűk keretből most kimaradókra vésztartalékként számít az edzőtáborozás végéig.

LABDARÚGÁS
A magyar válogatott szűk kerete
Kapusok: Király Gábor (Fulham), Dibusz Dénes (Ferencváros), Megyeri Balázs (Olimpiakosz)
Védők: Varga József (DVSC-Teva), Simon Krisztián (Újpest FC), Juhász Roland (Videoton FC), Vanczák Vilmos (Sion), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Kádár Tamás (DVTK), Tamás Krisztián (Varese)
Középpályások: Elek Ákos (DVTK), Simon Ádám (Videoton FC), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Tőzsér Dániel (Watford), Gera Zoltán (Ferencváros), Kovács István (Videoton FC)
Támadók: Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Varga Roland (Győri ETO), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Stieber Zoltán (Hamburg), Szalai Ádám (Hoffenheim), Priskin Tamás (Győri ETO), Nikolics Nemanja (Videoton FC)

Videók