Válogatott: Egervári és a játékosok is izgatottan várják a Kuvait elleni történelmi csatát

Dicsérte játékosainak hozzáállását Egervári Sándor szövetségi kapitány a magyar válogatott nyári szünet előtti utolsó mérkőzése előtt, amelyre csütörtökön 20.30-tól Győrben kerül sor Kuvait ellen.


"Az elmúlt évekhez képest jelentős változás, hogy a futballisták örömmel jöttek a nemzeti együttesbe, senki nem a nyári szabadságát tervezte" - mondta a szakvezető a telki edzőtáborban tartott hétfői sajtótájékoztatón.

Egervári arról is beszélt, bízik abban, hogy csapata közönségszórakoztató játékkal tud előrukkolni, mert egy éve Csehországban is sikerült a szezon végén jó teljesítményt nyújtani, és bravúros eredményt elérni.

A szakember beszámolója szerint a keretből egyetlen játékos, a spanyol élvonalból kiesett Real Zaragozát erősítő Pintér Ádám küzd kisebb sérüléssel, ő a hétvégi bajnoki mérkőzésén rúgást kapott a bordájára.

A játékosok egyöntetűen azt mondták, az a legfontosabb, hogy a saját játékukat ráerőltessék a riválisra, amely 113. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján, továbbá örömtelinek nevezték, hogy ezúttal vidéken lesz az összecsapás.

A válogatottban először léphet pályára a lengyel Lech Poznanban futballozó Lovrencsics Gergő. Elmondta, nagyon örült a meghívónak, s reményei szerint szóhoz is juthat, s az sem zavarná, ha csak csereként. Hozzátette, legszívesebben szélsőként játszana, de bármilyen poszton a válogatott rendelkezésére áll.

Az OTP Bank Ligában év játékosának választott ferencvárosi Böde Dániel úgy reagált Egervári Sándor azon szavaira, hogy ő nagy valószínűséggel kezdő lesz, hogy reméli, meghálálja a kitüntető bizalmat. Magyarország története során először találkozik Kuvaittal.

Videók