U20-as vb: Utazás és felkészülés, Storck szerint büszkék lehetnek a játékosok!

U20-as válogatottunk megérkezett a szerdai, szerbek elleni nyolcaddöntő helyszínére, Dunedinbe,


 
A hétfő reggel a szokásos ritmusnak megfelelően regeneráló, átmozgató edzéssel indult a játékosok számára, majd 11 órakor – 18 nap New Plymouth-i tartózkodás után – repülőre szállt a csapat, és Christchurch érintésével a Budapesttől legtávolabbi vb-helyszínre, Dunedinbe utazott, hogy folytassa a felkészülést a D-csoport győztese, Szerbia ellen. 
 
- Nigéria ellen nem sikerült azt a játékszínvonalat megvalósítanunk, mint Észak-Korea vagy Brazília ellen – fogalmazott Bernd Storck sportigazgató, akinek együttese az utolsó csoportmeccset megelőzően, Brazília ellen mintegy 75 percig emberhátrányban futballozott. - Ezzel együtt elmondható, hogy három különböző stílusú, rendkívül erős ellenféllel találkoztunk, és egy kimondottan nehéz csoportból jutottunk tovább harmadikként a legjobb 16 csapat közé. A továbbjutás ténye büszkeséggel töltheti el a játékosokat. 
 
- A következő mérkőzésre is maximálisan fel kell készülnünk, mentálisan és fizikailag is – tette hozzá a szakember, aki elmondta, Szerbia megint egy új stílust képvisel, egy erős európai csapatról van szó, amely kapott gól nélkül nyerte meg második két csoportmeccsét. 
 
A csapat helyi idő szerint 16 órakor érkezett meg Dunedinbe, ahol skót dudás muzsikával fogadták a mieinket. A hírek szerint új állomáshelyén is támogatják majd magyar szurkolók a válogatottat, emellett egy új-zélandi válogatott játékostól is bátorítást kaptak a fiúk. Louis Fenton, a Wellington Phoenix jobbhátvédje (akinek második és harmadik keresztneve Ferenc Puskás) telefonon üzent a fiúknak. – Édesanyám magyar származású, így a hazaiak mellett elsősorban a magyar válogatottnak drukkolok – mondta el a korábbi U20-as és felnőtt válogatott Fenton az mlsz.hu-nak.

Videók