U17: Korábbi győztesekkel egy csoportban - reakciók, menetrend

A vb-tagság is tét.


A Preisinger Sándor vezette U17-es válogatott ősszel két mérkőzését megnyerte és egyszer döntetlent ért el az Eb-selejtező minitornán, majd következett a hazai rendezésű elitkör, ahol előbb Norvégia (1–0), majd Bosznia-Hercegovina (1–0) ellen tudott nyerni, utóbbi volt sorozatban az ötödik mérkőzése, amelyen gólt sem kapott a csapat. A megszerzett hat ponttal az együttes már biztos továbbjutóként futhatott ki a gyepre a torna zárómérkőzésén, ahol Belgium volt az ellenfele. A csoportgyőztes válogatottól kaptunk először gólt és első vereségünket is elszenvedtük (4–2) a selejtezősorozatban. Ennek azonban már nem volt tétje, hiszen a nyári, írországi kontinensviadalon 16 csapat vehet részt, így a csoportelső mellett hét csoportmásodik – köztük Magyarország – is kvalifikálta magát.
 
 – Felemás érzéseim vannak, kerülhettünk volna nehezebb csoportba is, de így is nagyon nehéz ellenfeleket kaptunk, köztük két csoportgyőztest. Nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk, de nem reménytelen a helyzetünk. Jó felkészülésre és megfelelő hozzáállásra van szükségünk – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Preisinger Sándor szövetségi edző a helyszínen.
 
A riválisok kapitányai is elmondták véleményüket a csoportbeosztásról, az kitűnik mindanyiuk mondandójából, hogy ők sem számítanak egyszerű menetre, szinte halálcsoportnak is nevezhetnénk.
 
– Mind a négy csapatnak nehéz dolga lesz. A szezon elején már játszottunk Magyarország ellen, akkor láttuk, hogy erős a csapatuk. Most mindenkinek megvan az esélye a továbbjutásra, mi a magunk részéről mindent meg fogunk tenni érte – értékelte a sorsolást a portugálok mestere, Emilio Peixe.
 
– Négy jó csapat került a csoportba, olyanok is, akikkel még nem játszottunk korábban és nem sokat tudunk róluk, de ez izgalmas tapasztalat lesz a játékosoknak. Az első meccsen sok fog múlni, ha ott jó eredményt tudunk elérni, sikeresek lehetünk – fogalmazott az izlandi szövetségi edző, David Snorri Jónasson.
 
– A topcsapatokat sikerült elkerülnünk. Portugáliától kikaptunk az elitkörben, de Izland és Magyarország ellen még nem játszottunk. A csoportunkban mindenkinek ugyanannyi esélye van a továbbjutásra, nincs favorit, bármelyik csapat képes lehet legyőzni a másikat – mondta Dmitri Khomukha, az oroszok edzője.
 
A tornán a csapatoknak esélyük lesz rá, hogy kivívják szereplésüket a brazíliai világbajnokságon, ahova Európa legjobb öt együttese jut ki.
 
A 16 válogatott hét stadionban méri össze tudását május 3. és 19. között.
 
A csoportok:
A csoport: Írország, Belgium, Csehország , Görögország 
B csoport: Hollandia, Franciaország, Anglia, Svédország 
C: csoport: Izland, Portugália, Magyarország, Oroszország
D: csoport: Spanyolország, Olaszország, Németország, Ausztria
 
Csoportunkból Oroszország a 2006-os és a 2013-as kiírást is megnyerte. Portugália pedig 2003-ban és 2016-ban ért fel a csúcsra.
 
Az Eb-menetrendje:
Csoportkörök: Május 3-4., 6-7., 9-10.
Negyeddöntők: Május 12-13.
Elődöntők és az U17-es vb-rájátszás: Május 16.
Döntő: Május 19.

Videók