Szoboszlaiék kijuthatnak az Európa-bajnokságra.

Legutóbb sikeresek voltak az Eb-n.


U19-es válogatottunk szerdán szerdán megkezdi szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán - jelezte az MLSZ.
 
A 2000-es születésű játékosokból álló válogatott másfél évvel ezelőtt, még az U17-es korosztályban, kijutott az Európa-bajnokságra, ahol a hatodik helyet szerezte meg. A csapat most ismét nekifut egy Eb-selejtező sorozatnak, ezúttal már U19-es válogatottként. Ebbek a korosztályban jóval nehezebb a részvétel kiharcolása, hiszen nem tizenhat, hanem csak nyolc együttes lehet ott az Európa-bajnokságon.
 
A Németh Antal vezette együttes a másfél éve az Eb-n szereplő játékosokra épül, alig változott a keretünk a horvátországi tornához képest, az ottani kulcsemberek közül egyedül a sérült Csoboth Kevinre nem számíthat most a szakmai stáb. Ott lesz azonban a meccseken Szoboszlai Dominik, aki az elmúlt időszakban már az U21-es válogatottban kapott szerepet, és több alkalommal kerettag volt az A-válogatottnál is.
 
- A másfél évvel ezelőtti Eb-szereplés miatt magasak az elvárások a csapattal szemben, de szeretnénk megfelelni ezeknek a selejtezők során - nyilatkozta Németh Antal. – Az elmúlt időszakban egy 35 fős bő keretet alakítottunk ki, és igyekeztünk minden játékosnak megadni a lehetőséget a bizonyításra. A csoport nagyon erős, s ezt nem csak az udvariasság és óvatosság mondatja velem. A negyedik kalapból például azt a Koszovót kaptuk, amelyet mindenki szeretne elkerülni, de az osztrákok és a szlovénok is rendkívül erős csapattal érkeznek, mindkét csapat számára reális célkitűzés a továbbjutás kiharcolása. Első ellenfelünk, a szlovén együttes remek eredményeket ért el mostanában, legutóbb például 3-3-at játszott a franciákkal. Várakozásom szerint óriási csata lesz az első két helyért, amelyben, reményeim szerint, mi is sikeresek leszünk.
 
A magyar válogatott kerete:
 
Kapusok:
Ásványi Balázs (Puskás Akadémia)
Kovács Péter (Debreceni VSC)
 
Védők:
Kovács Krisztián (Győri ETO)
Mocsi Attila (MOL Vidi FC)
Újvárosi Ádám (Debreceni VSC)
Csóka Dániel (Wolverhampton Wanderers)
Bolla Gergő (Haladás)
Majnovics Martin (Mattersburg)
Zeke Márió (MOL Vidi FC)
 
Középpályások:
Molnár Dominik (Paks FC)
Csonka András (Ferencvárosi TC)
Bokros Szilárd (Puskás Akadémia)
Szendrei Norbert (Budapest Honvéd)
Bencze Márk (Vitesse)
Szoboszlai Dominik (RB Salzburg)
 
Támadók:
Szerető Krisztofer (Stoke City)
Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
Schön Szabolcs (Ajax Amsterdam)
Torvund Alexander (Ullern IF)
Tímári Norman (Ceglédi VSE)
 
A torna programja:
Október 10., 
Ausztria-Koszovó, III. ker. pálya, 15.30
Szlovénia-Magyarország, Hidegkuti Nándor Stadion, 20.15
 
Október 13.,
Ausztria-Szlovénia, Csákvár, 15.30
Magyarország-Koszovó, Telki, 19.30
 
Október 16.
Koszovó-Szlovénia, Csákvár, 15.30
Magyarország-Ausztria, Telki, 15.30
 
 

Videók