Szoboszlai Dominik csak az edzőinek hisz

Nem szállt el magától az egyik legnagyobb magyar reménység.


A múlt héten a The Guardiannél a világ legtehetségesebb 17 éves labdarúgói közé beválasztott, jelenleg még csak 16 éves Szoboszlai Dominik három különböző csapatban, illetve sorozatban kap folyamatosan lehetőséget az ősszel: a Red Bull Salzburg osztrák másodosztályú felnőttcsapatában, a Lieferingben, az ifi BL-ben szereplő utánpótlásgárdában és a magyar U21-es válogatottban. Utóbbival csütörtökön az olaszok elleni felkészülési mérkőzésen nagy pofonba szaladtak bele, de nincs idő sokáig rágódni a történteken, mert kedden újabb mérkőzés következik Törökországban. A középpályás eddigi pályafutása legkeményebb időszakáról a csütörtöki meccs után beszélt hosszabban a Nemzeti Sport Online-nak.
 
Az olaszok elleni U21-es válogatott meccsen kilenc napon belül a harmadik találkozóját játszó Szoboszlai Dominik már maga sem tudja, hány mérkőzésen szerepelt az elmúlt két hónapban. Elismeri, hogy ez az időszak minden korábbinál kimerítőbb számára, viszont tisztában vele, a fejlődése érdekében most éppen erre van szüksége.
 
„Hála istennek megkapom a lehetőséget az FC Lieferingnél a felnőttek között az osztrák másodosztályban, az FC Red Bullnál az ifjúsági Bajnokok Ligájában, és itt, az U21-es válogatottnál is – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a 17. életévét október 25-én betöltő középpályás. – A meccsek jönnek, nem számolom őket, örülök, hogy minél többet pályán lehetek. Az idény eleje volt nehezebb, amíg felvettem a ritmust. A Liefering meccsei már kilencven percig tartanak, míg az utánpótlásban tíz perccel rövidebbek voltak a találkozók, ez is új volt, és közrejátszhatott abban, hogy az idény elején két meccsen még lecseréltek, azóta viszont az összes bajnokinkat végigjátszottam. Az U21-es válogatott két korosztálynyi ugrást jelent az U17-hez képest, és talán még nagyobb a tempó, mint az osztrák másodosztályban. Az első találkozómon, a németek elleni meccsen, majd az olaszok ellen lecseréltek, a Málta elleni Eb-selejtezőt viszont már végigjátszottam.”
 
Az elmúlt hetek felemásra sikerültek Szoboszlai számára, hiszen előbb gólt lőtt a Blau-Weiss Linz ellen 3–0-ra megnyert bajnokin, majd győztes csapat tagja lehetett az ifjúsági Bajnokok Ligájában, aztán betalált az osztrák másodosztályban a Riednek, de csapata 6–1-es vereséget szenvedett, míg múlt csütörtökön az U21-es válogatottal volt részese az olaszok elleni 6–2-es pofonnak.
 
„Az osztrák bajnokin már a második percben emberhátrányba kerültünk, ami meghatározta a mérkőzést. Az U21-es válogatottban az olaszok ellen sajnos nem volt meg az az egység a csapatban, ami korábban a németek elleni felkészülési mérkőzésen. Valahogy az egész csapat el volt csúszva, védekezésben és támadásban is. Pedig felkészültünk a mozgásokból, hogy mire kell figyelnünk, de ezt a pályán nem tudtuk megvalósítani. Nekem sem sikerült úgy játszanom, ahogy szerettem volna. Bízom benne, hogy kedden a törökök ellen, várhatóan jó hangulatban, sok néző előtt fel tudunk pörögni, és javítani tudunk, de nem lesz könnyű, hiszen Törökország meglepő vereséget szenvedett a múlt héten Cipruson. Mindenesetre ezekből a találkozókból lehet és kell is tanulni.”
 
Az internetes adatbázisokat segítségül hívva gyorsan kiszámolható, hogy a bajnokikkal, az ifi BL-meccsel és a három őszi U21-es válogatott mérkőzéssel együtt Szoboszlai ebben az idényben már 17 találkozón lépett pályára, összesen 1431 percet játszott, és három gólt szerzett. Az, hogy folyamatosan lehetőséget kap, már egy visszajelzés lehet a teljesítményének minőségéről, miközben kedvező nemzetközi megítélését az példázza, hogy a The Guardiannél a múlt héten beválasztották a világ 60 legtehetségesebb 17 esztendős játékosa közé.
 
„A csapattársak szóltak, hogy fent vagyok valamilyen listán – reagált az elismerésre Szoboszlai. – Megnéztem, és tényleg ott volt a nevem. Nagyon jó és önbizalom-növelő érzés, főképp egyedüli magyarként egy ilyen összeállításban szerepelni, de ettől azért még nem szállok el magamtól. Az számít, hogy az edzőim mit mondanak. Többnyire elégedettek velem a klubomnál, de azt is elmondják, ha valamit nem jól csinálok, és el is magyarázzák, mit kellene másképp tennem. Tanulni, fejlődni szeretnék.”
 
Szoboszlai a rövid távú céljait illetően is eltökélt és határozott: „Fél év múlva szeretnék a Red Bull osztrák élvonalbeli első csapatával készülni, még ha játszani nem is fogok, már az is előrelépés lenne, ha velük tréningezhetnék. Amúgy kapkodásra nincs ok, jó helyen vagyok, a klub edzői figyelnek, látni fogják, mikor jöhet a következő szint.”
 
A középpályás júniusban már Bernd Storck szövetségi kapitány felnőttkeretének is tagja volt, de aztán nem kapott lehetőséget, és azóta meghívót sem az első csapathoz. „Nem vagyok csalódott emiatt, ahhoz a csapathoz jövök, amelyikhez hívnak – mondta ezzel kapcsolatban. – Készen állok a bizonyításra, bármelyik együttesben is számítanak rám.”

Videók