Strandfoci: két nap alatt másodszor győztük le a hollandokat

Két napon belül másodszor is legyőzte a világbajnoki résztvevő holland együttest a magyar strandlabdarúgó-válogatott a siófoki Beach Arénában.


A pénteken 3-1-re veszítő tulipánosok az első harmadban sokkal veszélyesebbek voltak a kapunkra, mint egy nappal korábban. Ennek eredményeként Van Gessel bombagóljával hamar meg is szerezték a vezetést. Ebben a periódusban akár meg is léphetett volna az ellenfél, amely többször is a kapufát találta el, közben azonban egy furcsa találattal egyenlítettünk: miközben Ax a földön hevert egy ütközés után, Badalik Szabolcs higgadtan a bal alsó sarokba helyezett.

A második felvonás Ughy Márk góljával kezdődött, majd Besenyei Ferenc szenzációs megoldással tette középre a labdát, a berobbanó Fekete Viktor pedig az üres kapuba továbbított. A záró tizenkét percben egy Besenyei-Ax gólváltást követően Ughy duplázott, Koswal már csak kozmetikázni tudott az eredményen. Massimiliano De Celis gárdája ezúttal is teljesen megérdemelten győzte le Hollandiát, de azért ezt a két sikert szívesen elcserélnénk néhánny Tahitire szóló repülőjegyre, merthogy Van Gesselék utazhatnak jövőre a vb-re, mi viszont nem. A legjobb hazai játékosnak járó díjat Besenyei Ferencnek, a legjobb hollandnak járó elismerést pedig Matthijs Van Gesselnek ítélték a lefújás után.

- Boldog vagyok, hogy ismét örömet szereztünk a magyar közönségnek, mindkét napon remek teljesítményt nyújtott a csapat. Nagyon megszerettem az országot és ezt a társaságot, de még vár rám néhány megbeszélés Izsvák Zsolttal, melyeket követően eldől, maradok-e a magyar válogatott szövetségi edzője - mondta Massimiliano De Celis, a válogatott szakvezetője.

Strandlabdarúgás
Barátságos mérkőzés
Magyarország-Hollandia 5-3 (1-1,2-0,2-2)
Siófok, 1000 néző, Gólszerzők: Badalik (10.), Ughy (14.,31.), Fekete (15.), Besenyei (29.), ill. Van Gessel (3.), Ax (30.), Koswal (35.)
 Magyarország: Ficsór – Besenyei, Fekete V., Ughy, Simonyi; Borszéki – Badalik, Jaksa, Takács, Weisz, Ábel, Csoszánszki
 Hollandia: Ran – Liefden, Van Rooijen, Ax, Rawidjan; Van der Geest – Koswal, Van Gessel, Ajiach, Fong-Tin-Joen

Videók