Storck szerint kettő ponttal többet kellene birtokolnunk

Az Andorra elleni mérkőzés után Dzsudzsák Balázs elmondta, van kisugárzása a csapatnak.


 

Bernd Storck szerint a magyaroknak kettővel kevesebb pontjuk van az eddigi négy vb-selejtezőn, mint az elvárható lett volna, de játékban jól teljesítenek a tanítványai.

 
„A mérkőzés elején nehezen találtunk rá a játékunkra, de ez várható volt egy ilyen védekező csapat ellen. Az első gól után nagy kő esett le a játékosok szívéről, ezután már jól futballoztak. A szünetben elmondtam nekik, hogy szükség van harmadik találatra, a végén még egy ráadás is érkezett” - értékelt a szövetségi kapitány
 
A csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs az M4 Sportnak elmondta, hogy jövőre mindenképpen bravúrok kellenek.
 
„Az eleje kicsit akadozott, de erre is számítottunk. Nem azért jöttek ide, hogy szép futballt játszanak, és nem is feltartott kézzel jöttek ki a pályára. Örülök, hogy sikerült minél hamarabb gólt szereznünk, és még az első félidő vége előtt még egyszer betalálnunk, ez sokat könnyített a mérkőzésen. Ha nem is fieszta lett, de egy gólgazdag siker, olyan, amivel szerettük volna feltenni az egész éves munkánkra azt a bizonyos pontot. Ilyenkor mindig mindenki elfelejti gondját-baját, és kijön a meccsre, együtt szurkolva nekünk. Nagyon köszönjük a szurkolóknak! Persze, kellett egy Európa-bajnoki szereplés, de a csapat eljutott egy olyan szintre, hogy van egyfajta önbizalmunk és kisugárzásunk, tehát már nem görcsölünk az eredményen, hanem felépítjük a támadásainkat, és ilyen közönség előtt pedig csak élvezzük a futballt. Tartjuk a lépést, ragadunk az élbolyra, jövőre pedig kell majd a meglepetés!”
 
„Kihagytam az egész hetet, lehet, hogy ezért voltam ennyire friss” – mondta Gera Zoltán a lefújás után. „Szombat reggel még nem úgy tűnt, hogy játszani tudok, aztán délután már edzettem, és szerencsére javult az állapotom. Örülök a gólomnak, kényelmes győzelmet arattunk, és nem utolsósorban a szurkolóink nagyon megérdemelték, egész évben kitartottak mellettünk. A lelkesedésem nem lankad, szeretnék minél jobban játszani. Biztos nehéz lesz, ha egyszer abbahagyom, de azért még néhány évig biztosan nem. Valahol még mindig fáj a Svájc elleni vereség, jobb lett volna ott nem kikapni. De menni kell előre, javulni kell minden téren, és jövőre egy bravúrra is szükségünk lesz”
 

Videók