Storck minimum az Európa-bajnokság végéig marad, négy millió eurót osztanak szét

Csányi Sándor MLSZ-elnök, és a szövetség vezetése hétfő délután sajtótájékoztatót tartott a Magyar Labdarúgó Szövetség Kánai úti székházában. Szó esett a szövetségi kapitányról és a bevételekről is.


Viccel indított Csányi Sándor, akinek Orbán Viktor mesélt egy tréfát, miszerint nem szeretne hétfőn arra ébredni, hogy norvég. "Nem politikai szándékkal mondom, de köszönettel tartozunk a miniszterelnök úrnak, aki vállalta a rizikót, hogy támogatja a magyar futballt.
 
 
Köszönettel tartozunk a szakembereknek is, Pintér Attilának, Dárdai Pálnak és Bernd Storcknak is, aki bátran vállalta a kihívást. Nagyon nagy dolog, hogy 44 év után kijutottunk egy világeseményre.
 
Bernd Storckkal abban maradtunk, hogy az Európa-bajnokság végéig ellátja a szövetségi kapitányi posztot és az MLSZ-nél betöltött sortigazgatói szerepet is viszi tovább, de erről még dönt majd a közeljövőben. 
 
Köszönöm minden szurkolónak, aki támogatta a csapatot, ez nagyon fontos volt a játékosoknak. 
 
Anyagilag is jól járt a szövetség, 12 millió eurót kapott az MLSZ az UEFA-tól a kijutásért, ennek a harmadát a játékosok és a szakmai stáb kapja majd, ez összesen 77 játékost érint.. A szereplések arányában változnak ezek az összegek személyenként."
 
Vági Márton elmondása szerint a prémiumok nagyjából egy és negyven millió forint között mozognak majd a kijutásért. A mérkőzéseken egyébként nem jár prémium vesztes meccsekre, egy győztes találkozó harmadát kapják a játékosok döntetlen esetén, de például a góllövőket nem jutalmazzák külön.
 
Csányi Sándor azt is elmondta, hogy a válogatott "fenntartása" nagyságrendileg évi 800 millió forintba kerül, de ezt kizárólag a nemzetközi szövetségtől kapott pénzekből, a közvetítési jogdíjakól és jegybevételekből fedezik.
 
 
Bernd Storck örömmel fogadta, hogy folytathatja a munkát. A szakember elmondása szerint ez csak az út kezdete, közösen lehet még tovább fejlődni. A kapitány azt is elmondta, hogy a fiataloknak továbbra is lehetőséget kíván biztosítani, hiszen nála nem a kor, hanem a teljesítmény számít. Ennek ellenére fontos, hogy az Eb-re a lehető legjobb korösszetételű keret szerepelhessen.
 
Storck július végéig továbbra is vállalja a sportigazgatói poszt betöltését is, elmondása szerint igazi munkamániás, de azért szüksége lesz segítségre.

Videók