Storck ismét újoncot avat az év legfontosabb meccsén?

Vinícius Paulo, a Videoton védője szombat este Portugália ellen debütálhat a magyar válogatottban.


 

Vinícius Paulo, a Videoton védője saját bevallása szerint gyorsan beilleszkedett a magyar válogatottba.
 
„Könnyű és jó döntés volt mondta a magyar állampolgárság megszerzéséről a Videoton FC brazil születésű védője. – Nagyon jól érzem magam a válogatottnál, a játékosok azonnal befogadtak és mindent megtettek, hogy könnyedén beilleszkedjek.”
 
A nemzeti együttes soron következő mérkőzéséről, az Európa-bajnok portugálok elleni, szombati világbajnoki selejtezőről úgy vélekedett, hogy nagyon nehéz feladat vár a csapatra Lisszabonban, de fizikálisan és mentálisan is készen állnak a játékosok és személy szerint ő is. Hozzátette: a szakmai stáb megfelelő tervvel készült a találkozóra, azt azonban mindenkinek százszázalékosan kell végrehajtania ahhoz, hogy bravúrt sikerüljön végrehajtani.
 

Így őrültek meg Dzsudzsákék az U17-es fociválogatott győztes góljánál - VIDEÓ

Elárulta, nagyon fontos nap lesz az életében a szombati, így családja is elutazott a portugál fővárosba, hogy a helyszínen tekintse meg esetleges válogatottbeli debütálását.
    
Bernd Storck szövetségi kapitány csapata szombaton 20.45-től a Benfica stadionjában mérkőzik Portugáliával, amelyet győzelem esetén megelőzne, így "féltávnál" a pótselejtezőt érő második helyen állna. Ugyanakkor vereség esetén ötpontos hátrányba kerülne aktuális ellenfelével szemben, azaz messze kerülne a 2018-as, oroszországi világbajnokságtól. A csoportot Svájc vezeti százszázalékos teljesítménnyel.
 

Videók