Síró játékosok, magyarázkodó kapitány - itt tartunk most

Sajnos, hogy itt tartunk most...


 
Lovrencsics Gergő volt az egyik játékos, aki nyilatkozott a skótok elleni 1-0-s vereség után az M4 Sportnak. A beszéde végén Lovrencsics elnézést kért, hogy nem tud mit mondani, majd kijelentette, hogy a könnyeivel küszködik, ezután hozzátette, elég volt a mentségekből...
 
 

A büntetőt hárító Gulácsi Péter szerint a helyzetek alapján minimum egy döntetlen benne volt a meccsben, s bár a csapat jobban játszott, mint a kazahok elleni vereség alkalmával, de nagyon sok munka vár még az együttesre.

 

Mindeközben a szövetségi kapitány, Georges Leekens újabb magyarázatot talált. "Jó, hogy emocionálisak vagyunk. Támogattak minket a szurkolók. Voltak helyzeteink, de nem váltottuk gólokra őket. Nem adtunk annyi ajándékot az ellenfélnek, a döntetlent megérdemeltük volna. Láttam a változást, ez bíztató júniusra. Gyűlölők veszteni, de ez a vereség most elfogadható volt. A védekezésünk jól teljesített, nem adtuk el a labdákat, a kapott tizenegyest majd visszanézzük, Szalai eseténél jól dönthetett a bíró. Gulácsi is jól védett, nagyon jó kapus. Dzsudzsák a lecserélése után is csapatkapitányként viselkedett. A következő meccsekig kapcsolatban maradok a játékosokkal. Ha a könnyeikkel küszködnek, akkor fontos nekik a válogatott, mert mindent beleadnak. Voltak játékosok, akik sérültek voltak, Hangya is megsérült a meccsen, lehet, vagy két hétre kiesik. Júniusig további kemény munka vár ránk. Megyek majd a meccsekre. Ilyen hozzáállásban nagyon szívesen folytatom a munkát."

 

A kérdés sablonos, de adott: mi jön ezután? 

Nikolics lemondja a válogatottságot? " MAGYAR FOCI › Magyar válogatott

"Nem tudom..." - felelte Nikolics Nemanja a skótoktól szenvedett 1-0-s vereséget követően arra az újságírói kérdésre, a szövetségi kapitány számíthat-e rá a közeljövőben. A Chicago Fire csatára az utolsó tíz percben kapott mindössze szerepet a kedd esti találkozón, és természetesen rendkívül csalódott volt. "Nagyon nehéz feldolgozni ezt a két vereséget.

Videók