Őket kaphatjuk a vb-selejtező-sorsoláson!

Kedd este kialakult az európai labdarúgó-válogatottak besorolása a július 25-én rendezendő vb-selejtező-sorsolásra, amelyet a jövő havi FIFA-világranglista alapján végeznek majd el - írja az ESPN. Magyarországot a harmadik kalapból fogják kihúzni. Az 1-es és a 2-es szekcióból is összekerülhetünk két-két világbajnokkal.


Kedd este Olaszország vereséget szenvedett barátságos meccsen Portugáliától, ezzel eldőlt, hogy Franciaországhoz hasonlóan szintén nem számít majd az első vonalba tartozó csapatnak a sorsoláson, ahol extrém esetben akár két világbajnok válogatottal is egy csoportba (hatosba vagy ötösbe) kerülhetünk majd.

A procedúrát július 25-én tartják Szentpétervárott, az ázsiait kivéve minden konföderáció csapatai itt kapnak majd vb-selejtezős besorolást.

Az európai csoportokból csak az első helyezett jut ki automatikusan a világbajnokságra, a nyolc legjobb második pótselejtezőt játszik. A kvalifikációs sorozat 2016 szeptemberében kezdődik és 2017 novemberében ér véget. A tornát 2018 nyarán rendezik Oroszországban. A házigazda már biztos résztvevő.

2018-as vb, európai selejtezők, kalapbeosztás:
1-es kalap: Németország, Belgium, Hollandia, Románia, Anglia, Wales, Portugália, Spanyolország, Horvátország.
2-es: Olaszország, Szlovákia, Ausztria, Svájc, Csehország, Franciaország, Izland, Dánia, Bosznia-Hercegovina.
3-as: Lengyelország, Ukrajna, Skócia, MAGYARORSZÁG, Svédország, Albánia, Észak-Írország, Szerbia, Görögország.
4-es: Törökország, Szlovénia, Izrael, Írország, Norvégia, Bulgária, Feröer-szigetek, Montenegró, Észtország.
5-ös: Ciprus, Lettország, Örményország, Finnország, Fehéroroszország, Macedónia, Azerbajdzsán, Litvánia, Moldova.
6-os: Kazahsztán, Luxemburg, Liechtenstein, Grúzia, Málta, San Marino, Andorra.

Horrorcsoport lenne: Németország, Olaszország, MAGYARORSZÁG, Törökország, Finnország, Grúzia.
Álomcsoport lenne: Wales, Csehország, MAGYARORSZÁG, Feröer-szigetek, Azerbajdzsán, San Marino.

Videók