Nagyon kikapott a női válogatottunk

Ami nem feltétlenül a csoda kategóriája, hiszen a világ egyik legjobbjától, az Európa-bajnoki címvédő német csapattól kaptak a lányok egy tucatot idegenben.


A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának beszámolója szerint 4500 néző előtt rendezték meg Halléban a találkozót, amelyen a magyar csapat védekező felállásban lépett pályára, de már az első félidőben így is hétgólos hátrányba került a világbajnoki negyedik német együttessel szemben.
 
 
A kontinenstornát 2017-ben Hollandiában rendezik. A házigazdák automatikusan résztvevő válogatottja mellé a jövő szeptemberig tartó selejtezősorozat nyolc csoportjának győztese, illetve a hat legjobb második csatlakozik közvetlenül. A fennmaradó egy helyért a két legrosszabb csoportmásodik pótselejtezőt vív.
 
A magyar és a német csapat mellett a horvát, a török és az orosz együttes szerepel még az ötös számú selejtezőcsoportban.
 
Eredmény, női Európa-bajnoki selejtező, 5. csoport, 1. forduló:
Németország-Magyarország 12-0 (7-0)
 

Videók