MLSZ: Folytatni fogjuk a rendbontók távoltartását

A szövetség közleményében reagált a FIFA döntésére.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, az angolok elleni rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt A FIFA megbüntette az MLSZ-t. Ennek értelmében a magyar válogatottnak a soron következő hazai világbajnoki selejtező-mérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia, további egy zárt kapus találkozót két évre felfüggesztve szabott ki a nemzetközi szövetség. A magyar szövetség ezen kívül 200 ezer svájci frankos (65 millió forint) bírságot is kapott. Az MLSZ a honlapján reagált a büntetésre. Közleményüket változtatások nélkül közöljük.

Az MLSZ álláspontja szerint mélységesen elítélendő azon rendbontók viselkedése, akik a több tízezres tömegtől eltérően, bizonyítottan rasszista módon nyilvánultak meg a Magyarország–Anglia vb-selejtező mérkőzésen a játékosokkal szemben, szeptember elején. Az MLSZ számára mindenfajta diszkrimináció elfogadhatatlan.

A találkozó előtt a szövetség vezetése és maga a csapat is többször kérte a szurkolókat a mindenki által ismert UEFA és FIFA irányelvek figyelembevételére. Aki tehát a Puskás Aréna lelátóin huhogott, rasszista vagy diszkriminatív módon nyilvánult meg, azzal szemben megállapítható: szándékosan okozott kárt a magyar labdarúgásnak, és ezért a legszigorúbb szankcióra számíthat.

Az Anglia elleni vb-selejtező mérkőzés kapcsán ezúttal a FIFA-tól kapta a büntetést a magyar válogatott. Az újabb két mérkőzésre vonatkozó zárt kapus döntés (a második felfüggesztve) kapcsán az MLSZ változatlanul úgy gondolja, egy hatvanezres stadionban jó hangulatot teremtő tömeget és a minden elvárható intézkedést végrehajtó rendező szövetséget ilyen súlyosan, kollektív módon büntetni nem igazságos és kontraproduktív lépés. A rasszizmus elleni fellépés szükségességét az MLSZ elismeri, támogatja, de az is jól látható, hogy az UEFA és a FIFA fegyelmi szabályzatai és döntései nem a valódi felelősöket büntetik, és a jelenlegi formájukban nem hatékonyak.

Mindeközben a szövetség folytatja a megkezdett folyamatot a rendbontók, illetve a nem kívánatos viselkedés távoltartása érdekében. Ezt elősegítve az MLSZ saját gyakorlatának és a vonatkozó jogszabályok változása is szükséges, amelyek előkészítése folyamatban van.

Az MLSZ várja a mostani döntés részletes indoklását, és annak ismeretében, indokolt esetben fellebbezni fog a döntés ellen.

A korábbi mérkőzésen elkövetett vétségek azonosított szereplői ellen a szövetség feljelentést tett.

Forrás: mlsz.hu

Borítókép: Michael Regan/Getty Images

Videók