Magyar válogatott: Korcsmár és Koman is jobban van

Koman Vladimir és Korcsmár Zsolt is együtt tréningezett társaival vasárnap a keddi, törökök elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott telki edzőtáborában.


A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az FK Krasznodar középpályása, aki pénteken sérülése miatt kihagyta az Észtországban 1-0-ra megnyert vb-selejtezőt, már teljesen panaszmentes, míg a két nappal ezelőtti találkozón cserét kért Korcsmár kisebb fájdalmai ellenére végezte el a feladatokat.

Észtországból szombaton érkezett vissza Telkibe a válogatott. Egy regeneráló edzés után a játékosok elhagyták az edzőtábort, és vasárnap délutánig kimenőt kaptak a szövetségi kapitánytól.

A magyarok három meccsen szerzett hat pontjukkal a vb-ezüstérmes hollandok és a szintén százszázalékos románok mögött a harmadik helyen várják a keddi folytatást, amikor a három ponttal álló Törökországot fogadják 20:30 órától a Puskás Ferenc Stadionban.

Videók