Magyar válogatott: hiába az írek elleni döntetlen, nem ismeri el a FIFA

Nem ismeri el hivatalos válogatott mérkőzésnek a Puskás Ferenc Stadionban júniusban lejátszott Magyarország-Írország barátságos találkozót a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség.


A FIFA azzal indokolja a döntését, hogy a meccsen közreműködő egyik partjelző, a dán David Vang Andersen nem tagja a szervezet bírói keretnek.

Az, hogy a FIFA nem ismeri el hivatalosan a mérkőzést, az csak annyit jelent, hogy a 0-0-s eredmény nem számít bele a világranglistába” – mondta az MTI érdeklődésére csütörtökön Borbély Zoltán, a magyar szövetség sajtó és jogi irodájának vezetője, aki hozzátette, az érintett asszisztens ugyan nem FIFA-kerettag, de Európa Liga-találkozókon rendre szerephez jut.

Megjegyezte, a pályára lépett játékosok válogatottságáról a nemzeti szövetségek döntenek, s az MLSZ ezt hivatalos találkozóként könyveli el.

Ez elsősorban az íreknél okozott némi problémát, ugyanis a válogatottságot a nyári Európa-bajnokság után lemondó Damien Duff éppen 100-szor húzta magára a címeres mezt, s ha törölték volna a magyarok elleni találkozót, akkor nem lenne meg számára a centenárium. Ugyanakkor az ír szövetség – a magyarhoz hasonlóan – jelezte, hivatalosnak ismeri el a találkozót, azaz Duff „százados” marad.

Videók