Legyőztük a törököket is, irány az A divízió!

Kétgólos győzelem a törökök ellen.


A magyar labdarúgó-válogatott megnyerte csoportját a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, és feljutott az élvonalba, mivel szerdán az utolsó, hatodik fordulóban kétgólos győzelmet aratott a török csapat felett, míg az eddig éllovas oroszok kikaptak Szerbiában.

A fehér mezben játszó vendég törökök előtt adódott a meccs első helyzete, az olasz AC Milan középpályása, Hakan Calhanoglu távoli szabadrúgását Dibusz fogta az ötödik percben.

Négy minutummal később Nikolics fordult kapura, de a török kapus fogta a csavart lövését.


(Kép: Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A 24. percben kevés húzásból szép magyar helyzetet jegyezhettünk fel. Nego beadása után Könyves lépett középen a labda felé, de centiméterekkel lemaradt róla.

A magyar helyzetre reagálva Chalhanoglu veszélyeztetett ismét, de a jobb alsó felé tartó labdát Dibusz elcsípte.

Az első fél óra elteltével megint a török kapu előtt adódott lehetőség. A védelemből Szalai Attila lépett feljebb, beadásával Nikolicsot kereste volna, de a védők tisztáztak.


(Kép: Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Hat perccel a vége előtt Karaman hozott össze magának egy lehetőséget, de erőtlen lövése nem okozott gondot Dibusznak.

Az első félidő második felében inkább a törökök irányították a találkozót, bár ez csupán mezőnyfölényben mutatkozott meg. A kapuk finoman szólva sem forogtak veszélyben, így gólnélküli döntetlennel folytathatják a csapatok a szünet után. (0-0)

Közben a csoport a másik meccsén is zajlik az élet, Szerbia 4-0-ra vezet Oroszország ellen az első 45 perc után, ami azt jelenti, hogy jelenleg csoportelső Magyarország.

A második félidő első helyzete is a törökök előtt adódott. Tosun került helyzetbe, majd a kipattanót Tufan kapu fölé bombázta.

A cserék új lendületet hoztak, ugyanis a Mezőkövesd irányítója, Cseri Tamás, valamint a Törökországban légióskodó Varga Kevin jól szállt be a meccsbe.

Az 57. percben pedig meg is szerezte a vezetést a magyar válogatott. A csereként beállt Varga Kevin lövését a kapus ugyan a kapufára tolta, de Sigér egy török védő közreműködésével a kapuba juttatta a labdát. (1-0)


(Kép: Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A gól után Cseri és Varga játszott össze, majd utóbbi lövése szögletre pattant egy védőről.

A 64. percben Gyurcsó Ádám váltotta Nikolicsot, így a csapatkapitányi karszalag Dibuszhoz került.

Húsz perccel a vége előtt Varga sarokkal játszotta meg Negót, aki ballal csavart kapu mellé. Majd a túl oldalon kellett ismét Calhanoglu próbálkozott, a török középpályás löketét Dibusz védte, majd Yazici lövésébe Lang állt bele.

A hajrában nyomtak a vendégek, hiszen két gólra lett volna szükségük ahhoz, hogy övék legyen a csoport első helye. Calhanoglu fejesét Dibusz fogta.

A játékvezető 5 percet hosszabbított, ez pedig éppen elég volt ahhoz, hogy tovább növeljük előnyünket. Egy török szöglet után Varga Kevin szerzett labdát a saját tizenhatosánál, majd hatalmas sprintet vágott ki, és a végén kilőtte a jobb alsót. (2-0)


(Kép: Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Varga gólja után jött a hármas sípszó. Magyarország oda-vissza legyőzte Törökországot a Nemzetek Ligájában, ezzel a vendégek búcsúztak a B divíziótól.


(Kép: Laszlo Szirtesi/Getty Images)


(Kép: Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A magyar válogatott szervezetten, stabilan játszott. Ugyan sok helyzetünk nem volt ma, de Sigér és Varga révén kettőt értékesítettünk és ezzel a csoport első helyén végeztünk, ugyanis az orosz válogatott kiütéses, 5-0-s vereséget szenvedett Szerbiától. Irány az A divízió!

A jövő évi Európa-bajnokságra kijutott magyarok, akik immár hat találkozó óta veretlenek, akár világbajnoki pótselejtezős helyhez is juthatnak, de ez csak a vb-selejtezők jövő novemberi zárásakor derül ki.

Magyarország - Törökország 2-0 (0-0)

Kép: Laszlo Szirtesi/Getty Images

Videók