Kirúgták Pintér Attilát, Dárdai az ideiglenes kapitány!

Az MLSZ elnökség úgy döntött: meneszti Pintér Attilát, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitányát.


Az MLSZ rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Kánai úti székházban, ahol Csányi Sándor, az MLSZ elnöke kijelentette, hogy a magyar futballválogatottnak új kapitánya lesz, mert Pintér Attilának az észaírek elleni, hazai pályán 2-1-re elveszített Eb-selejtező után mennie kell.

Csányi elmondta, a dolog nem húzható tovább, az MLSZ elnökségének a kialakult helyzetben állást kell foglalnia, mert a szövetség is felelős abban, hogy az első selejtező után ilyen helyzet alakult ki.

Pintért azért választották tavaly kapitánynak, mert játékosként sikeres volt, ismeri a magyar mezőnyt, és más a stílusa, mint Egervárié volt. Várható volt, hogy vele harciasabb lesz a csapat. "Tudtuk, hogy a kommunikációs képessége nehézkes. Amit feltételeztünk róla, abban nem is csalódtunk, lelkét, szívét beleteszi a munkába, nem kímélte magát."

Pintér utóda a következő három tétmeccsen ideiglenesen Dárdai Pál lesz, aki Németországban él, ezért csak ennyit vállalt el. Csányi megköszönte a Herthának, hogy erre az időszakra elengedték Dárdait. "Nem kapkodunk, a téli szünetben lesz végleges döntés. Nem mondom, hogy külföldi lesz a kapitány. Van 5-6 jelölt, ismert edzők, akik csapataikkal túljutottak a vb-csoporton."

Csányi hosszabb megbízást is el tudott volna képzelni Dárdainak, aki azonban ezt nem tudta vállalni. Dárdai nem kap pénzt a három meccsért, Pintérrel korrekten sikerült elszámolni a váltásnál.

Dárdai addig nem áll a nyilvánosság elé, amíg a kerettel nem találkozott.

Videók