Juhász nem játszhat az északírek ellen

Juhász Roland sérülés miatt nem utazott el a magyar válogatott kerettel Belfastba, az északírek elleni hétfői Európa-bajnoki selejtezőre.


A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos twitter-oldalán közölte, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány Márkvárt Dávidot, a Puskás Akadémia középpályását hívta be utólag a keretbe. Juhász mellett a sárga lapjai miatt eltiltott Tőzsér Dániel sem léphet pályára a hétfői összecsapáson.

A magyar válogatott hét fordulót követően a harmadik helyen áll csoportjában, az éllovas északírektől négy, a románoktól pedig három ponttal lemaradva. A csoportból az első két helyezett jut ki automatikusan az Eb-re, a harmadikok - egy, a legjobb kivételével - pótselejtezőt játszanak.

A hétfői meccsnek mindkét csapat számára komoly tétje van: a hazaiak győzelmükkel kijutnak a 2016-os, franciaországi kontinensviadalra, míg a magyarok csak akkor maradnak reálisan versenyben az automatikus részvételt jelentő első két helyért, ha nyernek.

Bernd Storck együttese számára azért csak a három pont megszerzése lenne igazán kedvező, mert döntetlennel megmaradna a négypontos különbség a két gárda között, ráadásul a második helyezett románok is növelhetnék hárompontos fórjukat, amennyiben hazai pályán nyernek a tavaly világbajnoki nyolcaddöntős, ugyanakkor jelenleg nyeretlenül sereghajtó görögök ellen. Ennek a forgatókönyvnek a megvalósulásával minimálisra csökkenne annak az esélye, hogy a magyarok az első vagy második helyen végezzenek.

A pontvesztés olyan szempontból is hátrányos lenne, hogy a negyedik finnek két vagy három pontra megközelíthetik a magyarokat, amennyiben - a papírformának megfelelően - hazai pályán legyőzik Feröer-szigetek csapatát, azaz veszélybe kerülne a pótselejtezőt érő pozíció is.

Magyar szempontból a legideálisabb forgatókönyv az lenne, ha a győzelem mellett Románia kikapna Görögországtól, akkor ugyanis a magyar-román duó egyaránt 15 ponttal állna. Ráadásul idegenben szerzett góllal a magyaroknak kedveznének az egymás elleni eredmények - tavaly Bukarestben 1-1-es, Budapesten pénteken 0-0-s döntetlen született -, azaz a selejtezősorozat során először kvalifikációt érő helyen állna a nemzeti együttes.

Eb-selejtező, F csoport, a 8. forduló hétfői programja:
Észak-Írország - MAGYARORSZÁG, Belfast 20.45
Finnország - Feröer-szigetek, Helsinki 20.45
Románia-Görögország, Bukarest 20.45

A csoport állása:
1. Észak-Írország     7  5  1  1  11- 5  16 pont
2. Románia            7  4  3  -   7- 1  15
3. MAGYARORSZÁG       7  3  3  1   5- 3  12
4. Finnország         7  2  1  4   6- 8   7
5. Feröer-szigetek    7  2  -  5   5-11   6
6. Görögország        7  -  2  5   2- 8   2

További program:
9. forduló, október 8.:
MAGYARORSZÁG - Feröer-szigetek 20.45
Észak-Írország - Görögország 20.45
Románia-Finnország 20.45
10. forduló, október 11.:
Görögország-MAGYARORSZÁG 18.00
Feröer-szigetek - Románia 18.00
Finnország - Észak-Írország 18.00

Videók