Visszatérő játékos Marco Rossi csapatában

Tisztázódott a félreértés a szövetségi kapitány és játékosa között.


Tisztázta egymással korábbi félreértését Hangya Szilveszter és Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, így a MOL Fehérvár FC védője, ha olyan teljesítményt nyújt, visszatérhet a nemzeti csapatba.

Az MLSZ honlapjának csütörtöki beszámolója szerint az olasz szakember az OTP Bank Liga Spanyolországban edzőtáborozó csapatait látogatja meg. Elsőként a fehérvári együttest kereste fel, és kihasználta a lehetőséget, hogy Hangya Szilveszterrel tisztázzon egy korábbi félreértést.
Marco Rossi novemberben, a válogatott Puskás Arénában tartott első sajtótájékoztatóján azt mondta: korábban Hangya Szilvesztertől kapott egy olyan választ, amely után nehezen tudja elképzelni azt, hogy a fehérvári védő válogatott meghívót kapjon, ameddig ő a szövetségi kapitány.

"Most azonban személyesen tisztáztuk Szilveszterrel, hogy félreértettük egymást, ezért alakult ki ez a helyzet, amit most megbeszéltünk és lezártunk. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha Szilveszter megfelelő teljesítményt nyújt a klubjában, akkor ismét számításba fogom venni a válogatott keretének kialakításánál" - nyilatkozta Rossi, aki csütörtökön a Mol Fehérvár FC, pénteken pedig a Puskás Akadémia edzőmérkőzését is megtekinti.

"Fontos, hogy a játékosok, a klubok a felkészülési időszakban is tudják, érezzék, hogy támogatjuk, figyeljük őket, illetve, hogy a klubok szakmai stábjának tagjaival is minél jobb kapcsolatot alakítsunk ki. Elsősorban ez spanyolországi látogatásom célja és persze az is, hogy személyesen lássam a válogatottnál szóba jöhető játékosok aktuális formáját már ebben a korai időszakban is" - tette hozzá Marco Rossi.

Borítókép: Molfehérvárfc.hu

Videók