Ez aztán a fordulat! Távozik Dzsudzsák az Al-Ittihadtól? - Frissítve

Csapata az Instagramon köszönte meg a játékos munkáját.


Az előzetes hírekkel ellentétben távozhat Dzsudzsák Balázs az Al-Ittihad együttesétől. A 33 éves szélső csapata egy Instagram-posztban köszönte meg a játékos munkáját.

Korábban a válogatott szélső managere arról nyilatkozott, hogy a játékos maradni akar az arab-emírségekbeli csapatnál, ugyanakkor egy esetleges váltást sem tart kizártnak.

A válogatott labdarúgó csapata hivatalosan még nem jelentette be a távozását, és maga Dzsudzsák sem reagált ezzel kapcsolatban, ugyanakkor az sokat elmond, hogy január 31-én egy hasonló poszttal köszönték meg egyik csapattársának a munkáját, akit még aznap be is jelentettek új klubjánál.

A menesztés tényével egybevág albayan.ae, helyi hírpoltál cikke is, amelyben már kész tényként kezelik, hogy a frissen szerződtetett Navarone Foor a magyar helyére jön majd.

 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Thank you @balazsdzsudzsak7

Ittihad Kalba Fc (@ittihadkalbafc) által megosztott bejegyzés,

 A magyar játékos 2018 márcuisában igazolt jelenlegi klubjához, ahol sikerült alapemberré válnia. Az idei szezonban szinte minden mérkőzésen kezdő volt, és 3 gólja mellett 5 gólpasszal is segítette csapatát.

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ilyen mutató mellett mi indokolja a döntést. A válasz az lehet, hogy az arab élvonalban korlátozva van az alkalmazható légiósok száma. 

Ennek ismeretében nem meglepő, hogy az új játékos érkezése miatt kénytelenek megválni egyik külföldi labdarúgójuktól, aki könnyen lehet, hogy valóban Dzsudzsák lesz. 


Dzsudzsák klubváltásai.

Fotó: Transfermarkt

Konkrétumok még továbbra sincsenek, sokat elmond, hogy, nem sokkal a köszönetnyilvánító poszt után újabb bejegyzést tett közzé az az Al-Ittihad.

Közleményükben azt írják, a klub egyesületének elnöke szerint a külföldi játékosok tekintetében változások következtek be, amelyeket a csapat technikai edzője kérvényezett.

Ez a kijelentés egybevághat azzal, hogy Dzsudzsákon kívül, Henrique Adriano Buss munkáját is megköszönték egy posztban, ma hajnalban.

Bár még semmi sem biztos, ez az eset újra okot adhat a kétkedőknek, hogy kifejtsék véleményüket vajon jól döntött-e anno a magyar, amikor a fizetését helyezte előtérbe. A kommentgyármindenesetre már elindult. Az első poszt alatt a vesztes és a felejtős szavakkal illetik a  játékost, és utalnak arra is, hogy Dzsudzsák elpazarolta a tehetségét.

Ezek után joggal merül fel a kérdés, vajon van-e még jövője a 33 éves játékosnak, és ha igen, hol?

 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

وضح رئيس شركة اتحاد كلباء لكرة القدم بأن التغييرات التي حصلت في اللاعبين الأجانب تمت وفق التقرير الفني لمدرب الفريق الذي طلب استبدالهم لأسباب فنيّة يراها من وجهة نظره لا تخدم تطلعات واسلوب لعب الفريق وقد ذكر المدرب في تقرير مفصل عن كل لاعب والمستوى الذي ظهر فيه في الدور الأول بأن طريقة لعبهم لا تتناسب مع التكتيك الذي يرسمه للمرحلة القادمة.. وأضاف اللوغاني بأن التغييرات التي تخدم الفريق والتي من شأنها تحسين أداء الفريق بشكل عام هي مطلب ضروري ونحن لا ننظر للأسماء بل ننظر لعطائهم في الملعب لتقديم الإضافه للفريق .. لم نسعى للتغير عبثاً ولكن هناك امور استدعت لنا كإدارة التدخل في الوقت المناسب من أجل توفير كل ما من شأنه ان يسهم في نجاح الفريق

Ittihad Kalba Fc (@ittihadkalbafc) által megosztott bejegyzés,

Borítókép: Foto Olimpik/NurPhoto via Getty Images

Videók