Életműdíjat kapott az olimpiai bajnok gólvágó, Dunai Antal

Egy csodálatos példakép.


Dunai Antal, az 1968-as mexikóvárosi olimpián arany-, négy évvel később, Münchenben ezüstérmes labdarúgó-válogatott európai ezüstcipős csatára vehette át a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Életműdíját pénteken, a szervezet évi rendes közgyűlésén.

 
A Nők Sportjáért-díjat Szécsényiné Fekete Irén, a Magyar Sportgimnasztika Szövetség megalapítója, főiskolai táncpedagógus, valamint Kozma Erzsébet, a magyarországi karate egyik alapítója, a Pest-Budai Shotokan Karate Club elnöke kapta. A Nők Sportjáért Életműdíjat Ormai László asztalitenisz-edzőnek és sportvezetőnek ítélték oda, ám ő nem tudott megjelenni az eseményen, a kitüntetést egy későbbi időpontban fogja átvenni. MOB Érdemrendet kapott Köpf Károly, Magyar László és Martos György. 
 
A közgyűlésen szóba kerültek a 427 nap múlva kezdődő tokiói nyári ötkarikás játékok is. Ennek kapcsán Kulcsár Krisztián MOB-elnök jelezte, hogy eddig négy kvótát szereztek a magyar sportolók, míg négy évvel ezelőtt, 2015 májusában még háromnál jártak.
 
Fábián László sportigazgató arról beszélt, hogy megszigorították a doppingelőírásokat, s a magyar versenyzőknek a korábbi hárommal szemben négy negatív mintát kell adniuk a tokiói olimpiai részvételhez. 
 
Beszámolója szerint a júniusban sorra kerülő minszki II. Európa Játékokon a bakui 19-cel szemben 15 sportágban versenyeznek majd a résztvevők, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy több olyan vizes sportág is kimaradt a programból, amelyben a magyarok hagyományosan eredményesek. Hozzátette: a minszki játékok négy sportágban egyben Európa-bajnokságnak számítanak, további kilencben pedig vagy közvetlenül kijutást lehet biztosítani, vagy kvalifikációs pontokat lehet szerezni a jövő évi tokiói olimpiára. A közgyűlés jóváhagyta az Európa Játékokon részt vevő magyar csapat és küldöttség összetételét.
 
Fábián László azt is megemlítette, hogy Magyarország részt vesz az idén első alkalommal - és 15 sportágban - megrendezendő ANOC World Beach Games-en, azaz a strandsportok világjátékán, amelynek az egyesült államokbeli San Diego ad otthont.
 
Dósa Viktória csapatvezető beszámolt arról, hogy a magyar fiatalok rendkívül sikeresen szerepeltek a februári szarajevói Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Amint elhangzott, a multisport eseményen 46 ország 911 versenyzője vett részt, s a 17 fős magyar csapat három arannyal és három bronzzal a nemzetek nem hivatalos éremtáblázatán az ötödik, a pontversenyében pedig a nyolcadik helyen végzett. Külön kiemelték a három aranyérmet szállító Talabos Attila rövidpályás gyorskorcsolyázót, akit teljesítményéért az Európai Olimpiai Bizottság holtversenyben a kontinens harmadik legjobb ifjúsági sportolójának választott ebben a félévben. Ugyancsak kiemelték a kétszeres bronzérmes Bontovics Balázst, valamint a minden várakozást felülmúlva szintén harmadikként záró curlingcsapatot.
 
"Összességében 2005 után ez volt a második legjobb magyar szereplés a téli EYOF-on, s több versenyzőnk is kvótát szerzett a jövő évi lausanne-i téli ifjúsági olimpiára" - zárta összegzését Dósa Viktória.     
 
A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a tavalyi évről szóló szakmai és pénzügyi beszámolót, a könyvvizsgálói jelentést, valamint a felügyelő bizottság beszámolóját. Ugyancsak ellenszavazat és tartózkodás nélkül hagyta jóvá a MOB 2019-es évi költségvetését is. A tagok egy tartózkodás mellett hagyták jóvá a MOB 2018-28-as időszakra vonatkozó, "Ötkarika frissen festve" elnevezésű intézményi stratégiáját.

 

Videók