Dzsudzsák, Németh és Nagy szerint is fontos a horvát meccs

„A norvégok elleni sikert le kell zárni, de ugyanazzal az alázattal és hittel kell játszanunk, mint ellenük tettük. Ez a kiindulási pont, erre kell építeni. Úgy kell játszanunk, mintha szombaton kezdődne az Eb" - mondta Dzsudzsák Balázs csapatkapitány.


A Bursaspor szélsője az MTI kérdésére kifejtette, nem az a fontos, hogy a horvátok miként játszanak, nekik a saját játékukra és elképzelésükre kell koncentrálniuk, mert ha sikerül megvalósítani az eltervezett dolgokat, akkor az eredmény sem lehet rossz.
 
„A horvát futballisták is csak emberek. Nekünk kell elhinni, hogy ha minden rendben van velünk, akkor mi is tudunk jól játszani" - hangsúlyozta Dzsudzsák.
 
 
A ferencvárosi Nagy Ádám arról beszélt, kifejezetten örül az erős ellenfélnek, mert egy könnyed siker nem szolgálná a válogatott érdekeit. Szerinte a szombati mérkőzés tökéletes erőfelmérő lesz, mert mindenki számára kiderül, hol tart az éljátékosokhoz képest.
 
„A szurkolók miatt fontos, hogy ne kapjunk ki. De még ennél is fontosabb, hogy képet kapjunk, miben kell fejlődnünk és egyenrangú partnerei legyünk a horvátoknak" - mondta Németh Krisztián, aki megfontolt döntésnek nevezte, hogy télen Katarba igazolt. A támadó hozzátette, még három forduló van hátra az ottani bajnokságból, utána pedig a kupasorozat rajtol, amelyben addig lesz érdekelt, amíg a csapata ki nem esik. Azt követően itthon készül majd.
 

Videók