Budapestnek Lyonnal is meg kell küzdenie a 2020-as Eb-rendezésért

A Francia Labdarúgó Szövetség is pályázik arra, hogy a 2020-as Európa-bajnokság néhány mérkőzésének otthont adjon, mégpedig az új lyoni stadionban.


A hét év múlva esedékes kontinensviadalra 13 ország egy-egy városában kerül sor. Az európai szövetség (UEFA) máig várja az előzetes jelentkezéseket, majd április 25-ig a végleges pályázatokat. A végrehajtó bizottság jövő szeptemberben dönt a rendezőkről.

A 2020-as Eb-t illetően két csomagra lehet pályázni: az egyik az elődöntőket és a finálét foglalja magában, míg a másik három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses - nyolcad- vagy negyeddöntős - összecsapást.

A francia hírügynökség szerint a lyoni pályázat nem tartozik az esélyesek közé, mert 2016-ban Franciaország lesz a házigazdája a kontinenstornának. Az új stadionba egyébként 58 ezren férnek majd be, így a franciák az elődöntős-döntős csomagért nem szállhatnak versenybe.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke kedden jelentette be, hogy a kormány egyetértésével a MLSZ is pályázik az új Puskás Ferenc Stadionnal. Korábban Bázel, Athén, München, Prága és Isztambul jelezte érdeklődési szándékát.

Videók