Az "Évszazad mérkőzése", amit évtizedekig nem is láthattunk

Exkluzív interjú Ifj. Knézy Jenővel az évszázad mérkőzéséről és annak eredeti felvételéről.


1953. november 25-én rendezték meg a Wembley-ben a legendás Anglia-Magyarország mérkőzést, amit 6-3-ra nyertünk meg. Ez az a találkozó, amit az évszázad mérkőzésének hívnak.

Hét évvel ezelőtt a Duna Tv jóvoltából ezen a napon nézhették meg először a magyar szurkolók is a találkozóról készült teljes felvételt, mert addig csak részleteket láthattak belőle. Az összecsapás időpontjában  a meccset csupán rádiós közvetítésként lehetett követni Magyarországon, a zseniális rádiós riporter, Szepesi György kommentálásával. Magyarországon az első televíziós próbaadások csak 1954-ben indultak el. 


Fotó: Dunai Ede író hivatalos oldala

De, hogyan került a mérkőzés teljes felvétele Magyarországra?

Kinek kellett a közbenjárása ahhoz, hogy a magyar szurkolók is megnézhessék a mérkőzést?

A kérdéskört már csak azért is körbejárjuk, mert ma este először színesben is megtekinthetőek lesznek a találkozó legfontosabb mozzanatai. A projektet a Mito kreatív ügynökség vitte, az utómunkát és a színezést pedig a Melon FX csinálta.


Fotó: facebook/Győr+ Rádió

A projektet gründoló Magyar Telekom sajtótájékoztatón jelentette be a hírt, s mint azt a cég márka- és kommunikációs igazgatója, Szabó Béla elárulta: egy három hónapig tartó munkafolyamat eredményét láthatják majd a nézők november 25-én este 6 órakor a Super TV2-n.


Fotó: facebook/MLSZ - Magyar Labdarúgó Szövetség

„Megszereztük a BBC kópiáját, ehhez rengeteget kellett kutatni és dolgozni, hogy bemutatható legyen. Igyekszünk mindenkinek elérhetővé tenni, és kiszíneztük a gólokat is, így generációktól függetlenül élvezhető lesz.

Egy katódsugárcsöves tévének megvannak a határai, zajossága, koszossága. Ezzel elment sok idő, a kiszínezés esetén pedig minden kockát külön kellett színezni”

A mérkőzés teljes felvételének Magyarországra kerüléséről Riskó Gézával és ifjabb Knézy Jenővel beszélgettünk.

Az évszázad mérkőzése Magyarország - Angila 6:3

Az évszázad mérkőzése Magyarország - Angila 6:3

Vendégünk, Riskó Géza már az 1976-os és az 1992-es olimpiákról is tudósított. A Csongrád Megyei Hírlap, a Pesti Műsor, az Esti Hírlap, a Népszava rovatvezetője, az általa alapított Pesti Hírlap, Színes Mai Lap és Napi Ász főszerkesztője, a Képes Sport, a Mai Nap lapigazgatója, a Szubjektív objektív, a Mai sport műsorvezetője volt. Korábban a Duna TV, majd az MTVA sportfőszerkesztője volt.

Könyveket is írt, Edda Művek Miskolc, Pege, Mai Visszhang voltak a művei. Nevéhez fűződik Az utolsó kettő...Grosics, Buzánszky című film is. Kétszeres MOB Nívódíjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének birtokosa, Prima Primissima díjas újságíró.

England V. Hungary (1953)

Wembley, London. SV teams taking field. GV packed crowd. GV kick off, England in white shirts, playing right to left. LV Hungary attacking - ball to Hidegkut...

 

Knézy Jenő, az M4 Sport riportere az édesapja miatt megkerülhetetlen tényezője ennek a történetnek is. Torinóban értük utol őt telefonon, ahol a Juventus-Ferencváros Bajnokok Ligája mérkőzés közvetítésére készült. Arról faggattuk, hogy igaz-e a legendárium, mely szerint édesapja kapta kézbe a kincset, az évszázad mérkőzésének kópiáját. 

"Valóban ez a ’90-es évek környékéhez kapcsolódik, amikor az édesapám a Telesportnak volt a főszerkesztője és az angol nagykövetség lépett vele kapcsolatba. Gyakorlatilag felajánlották neki a 6-3-nak az eredeti kópiáját, mert az Magyarországon addig nem volt fellelhető.

Tulajdonképpen így került Magyarországra az eredeti kópia. Szepesi hangját és a közvetítés minden pillanatából bárki tud idézni, de 2013-ig soha nem láthatták itthon ezt a mérkőzést. A 60 éves jubileum alkalmából a Duna televízió tűzte műsorára a teljes mérkőzést az eredeti Szepesi hanggal. 

Még mindig nem kezeljük helyén a 6-3-at, az aranycsapatot. Még jobban meg kellene becsülni ezt a mérkőzést, ezeket a hősöket. A magyar sporttörténelem egy olyan időszaka volt ez, amiből évtizedeken át táplálkoztak az emberek és ebben semmi túlzás nincs.

Annak nagyon örülök, hogy az elmúlt években volt arra törekvés, hogy ez a mérkőzés a maga helyét megillető magas polcra kerüljön.

Azon szerencsések közé tartozom, akik személyesen ismerhették Szepesi Györgyöt. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy barátjaként beszélgetett velem. Ő egy akkora tehetsége volt a magyar kommentátor szakmának, amely nagyon ritkán születik." 

Sport365.hu - Színesben is megnézhetjük az "évszázad mérkőzését"

Elkészült az 1953-as londoni 6:3-as magyar-angol tévéfelvételének digitális, részben színezett változata, a felújított verzió premierje november 25-én, az Évszázad mérkőzésének 67. évfordulóján lesz látható a SuperTV2-n. Szabó Béla, a Magyar Telekom márka- és kereskedelmi kommunikációért felelős igazgatója a pénteki online sajtótájékoztatón elmondta: a távközlési cég szeretné megmutatni, hogy a digitalizáció segítségével új típusú értéket lehet teremteni, ezért gondoltak arra, hogy elkészítik a legendás Aranycsapat világra szóló győzelmének digitális változatát.

Boratókép: Fotó: facebook/MLSZ - Magyar Labdarúgó Szövetség

Videók