"A szurkolók és az újságírók egy része mindig arról beszél, milyen gyenge a bajnokság színvona, majd...”

Ádám Martin is behívót kaphat.


Legalább két-három játékost figyel Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és stábja, a szakember szerint pedig Ádám Martin, a Paks csatára minden korábbinál közelebb áll ahhoz, hogy behívják a nemzeti csapatba.

Az 57 éves olasz szakvezető a Telkiben rendezett sajtóbeszélgetésen elmondta, korábban már egyeztetett a Tolna megyei együttes 27 éves támadójával arról, mit kell tennie azért, hogy válogatott legyen.

"Úgy látom, megfogadta a személyes tanácsaimat, jó formában és jó állapotban van, a szombati bajnoki mérkőzésük után szeretnék vele találkozni, és befejezni a korábban elkezdett beszélgetésünket" - mondta Ádámról Rossi. Hozzátette, Novothny Somát is figyelik, de ő a Bochumban kevés lehetőséghez jutott, s bár most többet játszik a ciprusi Anorthosziszban, egyelőre a Paks támadója áll közelebb a válogatottsághoz. Ádám Martinnal kapcsolatban a kapitány úgy fogalmazott, ő az egyetlen valódi középcsatár jelenleg Szalai Ádám mellett, aki rendelkezésére áll a válogatottnak.

"Ami nagyon furcsa itt Magyarországon, hogy a szurkolók és az újságírók egy része mindig arról beszél, milyen gyenge a bajnokság színvonala, majd a legtöbben arról kérdeznek, hogy kit, vagy kiket fogok behívni a magyar ligában játszó futballisták közül" - mondta Rossi. "A válogatott ugyanúgy Európa legjobb csapataival találkozik, mint például a Ferencváros akkor, amikor a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt. Az ellenfelek játékosai ugyanazok, mint akiket klubszinten a Barcelonában, a Juventusban, vagy a Manchester Cityben látunk, nekünk viszont mindössze hat futballistánk van, aki topbajnokságban játszik".

A kapitány úgy fogalmazott, számára Szalai Ádám a válogatott csapatkapitánya, és az is marad, de a középcsatár posztjára szeretné behívni Ádám Martint a következő összetartásra, ha a játékos megfelelően teljesít.

"Én mindig tiszteletben tartom az NB I-ben dolgozó edzőkollégák döntéseit, és arra szeretném őket kérni, hogy ők is tartsák tiszteletben az én munkámat. Nincs szükségem arra, hogy a sajtóban olvassam egyik, vagy másik élvonalbeli tréner, vagy korábbi edző tanácsait arra vonatkozóan, hogy nekem kit, vagy kiket kellene behívnom a nemzeti csapatba" - jelentette ki Rossi azt hansúlyozva, ha valaki a figyelmébe szeretne ajánlani egy játékost, akkor személyesen tegye, ne a médián keresztül.

A kapitány a téli átigazolási időszakban történtekkel kapcsolatban elmondta, Schäfer András Union Berlinhez szerződése volt az egyik legfontosabb megállapodás a válogatott szempontjából, de figyelik a Paksból Ciprusra igazolt Bognár Istvánt is. A török Kasimpasától kölcsönben a svájci Young Boyshoz került Varga Kevinnel kapcsolatban pedig kiemelte, a berni csapat magasabb szintet képvisel, mint a török együttes, és reményét fejezte ki, hogy a támadó sok játéklehetőséget kap majd Svájcban. Az utánpótlás korosztályokban kiemelkedően teljesítő játékosokról beszélve Rossi kiemelte, nem mindegy, hogy kinek mikor adnak lehetőséget, az ő stábjának abban van a legnagyobb felelőssége, hogy a megfelelő időpontban építsen be fiatal futballistákat a válogatottba. Hangsúlyozta, ha túl korán küldenek meghívót egy-egy játékosnak, akkor az az adott labdarúgónak inkább hátrányt, mint előnyt jelent.


Fotó: Alexander Hassenstein/Getty Image

Az OTP Bank Ligában és más bajnokságokban futballozó, magyar felmenőkkel rendelkező légiósokkal - többek között a Puskás Akadémiában játszó Marius Corbuval, valamint az angol másodosztályú Barnsleyban szereplő Callum Stylesszal - kapcsolatban a kapitány elmondta, minden ilyen esetben a Magyar Labdarúgó Szövetséggel közösen vizsgálják a lehetőségét annak, hogy az általuk kiszemelt játékosnak van-e, vagy lesz-e valamikor lehetősége szerepelni a válogatottban. A Kínából az Újpesthez igazolt 57-szeres válogatott Kádár Tamásról Rossi úgy vélekedett, ha a védő jól teljesít a fővárosi lila-fehéreknél, akkor még lehet helye a nemzeti csapatban. A magyar válogatott felkészülési mérkőzésen március 24-én a szerbeket fogadja a Puskás Arénában, majd öt nappal később, 29-én Észak-Írország vendégeként lép pályára Belfastban.

A Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában június 4-én zárt kapuk mögött látja vendégül Magyarország az Európa-bajnoki ezüstérmes Angliát, három nappal később pedig az Eb-aranyérmes Olaszország vendége lesz. Ezután június 11-én Németország látogat a Puskás Arénába, június 14-én pedig a Wembley Stadionban lép pályára Rossi együttese. A sorozat szeptemberben zárul, 23-án német-magyar, 26-án pedig magyar-olasz összecsapást rendeznek. Az olaszok elleni találkozókról Rossi elmondta, érzelmi szempontból kicsit más lesz számára, mint az összes többi meccs, de egyelőre még nem tekint ennyire előre, jelenleg csak a márciusban sorra kerülő barátságos összecsapásokkal foglalkozik. A szerbek és az északírek elleni válogatott keretet a tervek szerint március közepén hirdeti ki az olasz szakember.

Borítókép és fotók: Laszlo Szirtesi/Getty Images

Videók