A gólszerző öröme

Böde Dániel érthetően boldogan nyilatkozott a török országi selejtező után, hiszen góljával mentett pontot a magyar válogatott.


Böde Dániel a nemzeti sportnak nyilatkozott a mérkőzést követően: "Mivel a nagy eső miatt mély volt a talaj, bíztam benne, hogy a török védők hibázni fognak. Szerencsére hibáztak is. Már pénteken is úgy készültem a románok ellen, hogy ha lehetőséget kapok, szeretnék bizonyítani. Akkor ez még nem jött össze, most azonban igen, és úgy érzem, éltem is a lehetőséggel. Hogy mit éreztem a gólom után? Nem tudom szavakba önteni, hihetetlenül boldog vagyok”. 

Videók