A góllal valamit törlesztett Fityónak a futballsors

Felejthetetlen pillanat.


A MOL Fehérvár védője szerint sikerült kijavítani a portugálok ellen látott hibákat a franciák ellen, a gólja pedig a világ legboldogabb emberévé tette Fiola Attilát.

Fiola Attila a delírium kapujába rúgta a Puskás Aréna közel 60 ezer szurkolóját úgy, mint a tévék előtt ülő milliókat, amikor az első félidő hosszabbításában a franciák kapujába talált, és megszerezte a vezetést a magyar válogatottnak a vb-győztes ellen.

“Ki tudtam volna futni a világból. Először a kapu mögé akartam rohanni, de amikor felnéztem, láttam, hogy ott csak francia szurkolók vannak, gondoltam, azt talán mégsem kéne” - mondta nevetve a MOL Fehérvár játékosa a MOL Csapatnak.

“Ezt az érzést soha nem felejtem el! A meccs után az öltözőben arról beszélgettünk, hogy milyen jó lenne, ha az ország fölött egy drón körözött volna a meccs alatt, és most lenne egy videónk arról, hogyan örültek a magyarok a gólomnak. Ha csak fele annyira voltak boldogok, mint a Puskás Arénát megtöltő szurkolók, már akkor is ez életem legszebb napja” - tette hozzá széles mosollyal a 31 éves gólszerző.

Sport365.hu - "A meccs után három órán át fájt a fejem, olyan hangulat volt" - Fiola Attila

Fiola Attilát, a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon szereplő magyar labdarúgó-válogatott játékosát még mindig rázza a hideg, ha a világbajnok franciák ellen szombaton szerzett góljára gondol. A MOL Fehérvár 31 éves védője a találkozó másnapján rendezett sajtótájékoztatón elmondta, alig aludt éjszaka, érzelemdús időszakon van túl.

HOGY KERÜLT EGYÁLTALÁN ODA?
Fiola egyike azoknak a játékosoknak, akik a sérülések miatt némileg felforgatott magyar válogatottban nem a saját posztjukon játszanak. A sokoldalú védő előfordul a védelem bal, illetve a jobb oldalán is, sőt a háromvédős rendszer középhátvédjeként is láttuk már, de bal oldali szárnyvédőt szinte csak a válogatottban láttuk játszani. Most ez a kényszermegoldás pont jól jött a MOL Fehérvár játékosának, hiszen balról befelé törve pont a jó, azaz a jobb lábán volt a labda.

“A franciák négy védővel játszottak, ezért Marco Rossi azt kérte, hogy minél többször forgassuk a két belső középpályást, mert az ilyen esetekben nyílhatnak olyan területek, amiket befuthatunk. Pont ez történt a gól előtt is, az ellenkező oldalról jött egy átadás, amit lefejeltem, Sala [Sallai Roland] pedig nagyszerűen készítette le a labdát.”

“Csak arra figyeltem, hogy Varane elé be tudjam tolni a labdát, hogy ő már ne tudjon szerelni, no meg arra, hogy a száraz talajon nehogy beragadjon a labda. Bevallom, először a hosszút akartam meglőni, de éreztem, hogy Kimpembe nagyon jön, és féltem, hogy blokkolni tud, ezért a rövid mellett döntöttem” - mesélte el az extázis előtti pillanatokat a védő.

MEGDOLGOZTUNK ÉRTE
Az egész világ lelkendezik a magyar csapat teljesítményén, és nemcsak azért, mert a világbajnoktól csent el egy pontot, hanem azért is, mert szemben a portugálok elleni meccsel, most végig bírta erővel a magyar csapat. Mit bírta, leizmozta a vb-győztes franciákat!

“Olvastam én is, hogy hét kilométerrel többet futottunk a franciáknál. Elég erős adat, azt gondolom, nem is kérdés, hogy keményen megdolgoztunk a pontért, és talán az sem túlzás, hogy megérdemeltük. A portugálok elleni meccs után mindannyian el voltunk kenődve. Nem a vereség miatt, mert az benne van az Európa-bajnok ellen, hanem azért, mert nem volt benne a vereség, főleg egy ilyen súlyos nem. Mindenesetre levontuk a konzekvenciákat, és tiszta fejjel készültünk a franciák ellen. Tudtuk, hogy még jobban kell játszanunk, és láttuk azt is, min kell javítanunk.”

“Többet és jóval hatékonyabban akartuk birtokolni a labdát, és ez sikerült is. Természetesen volt szerencsénk is, talán a franciák sem a legjobb meccsüket játszották, de amiben fejlődni akartunk a portugál meccshez képest, abban sikerült is előrelépnünk” - mondta a MOL Fehérvár védője.

“A franciák egy pozitív élményből jöttek, hiszen Németországban győzték le a németeket, mi pedig egy - ha nem is megérdemelt - csúnya vereségből érkeztünk. A vb-győztes bebiztosíthatta volna a továbbjutását, ha legyőz minket, de én végig úgy éreztem, hogy mi akarjuk jobban a sikert, a franciák pedig nem tudnak úgy felpörögni, ahogy kellett volna.”

Sport365.hu - Fiola elnézést kért a műsorközlőtől, amiért megijesztette

A magyar labdarúgó-válogatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában 1-1-es döntetlent játszott a vb-címvédő Franciaországgal. A mieink vezető gólját az első félidő végén Fiola Attila szerezte, aki gólörömének hevében kiszaladt a fülhallgatóját kereső műsörközlőhöz. A jelenet itt. Goal! Against the odds, Attila Fiola fires Hungary ahead!

A SORS VISSZAADOTT VALAMIT
Fiola kifejezetten peches játékos, hiszen a 2016-os Európa-bajnokságon talán neki volt a leginkább esélye arra a magyar keretből, hogy berobbanjon a nemzetközi mezőnybe. A magyarok számára remekül sikerült Eb azonban csak egy fél meccsen át tartott a védőnek, aki a nyitómeccsen megsérült.

“Én is úgy éreztem, hogy az Európa-bajnokság nagy lehetőség a karrieremben, és ha jól teljesítek, kipróbálhatom magam egy nívós bajnokságban. Sajnos ez nem jött össze, és a legutóbbi Eb óta eltelt öt évben a balszerencse is üldözött, hiszen kétszer is megműtöttek, törésem és szakadásom is volt. Hogy most a góllal kárpótolt-e a sors? Hát, ezt nehéz megmondani, hiszen a pályafutásom szempontjából biztosan nem, de közben a franciák elleni meccs volt pályafutásom legszebb napja. Nem érzem magam öregnek, harmincegy évesen a legjobb korban vagyok, de azért más lett volna 25-26 évesen berobbanni egy kontinenstornán. Nem vagyok elégedetlen típus, és most is úgy gondolom, abból kell a legtöbbet kihozni, amit a sors ad.”

Sport365.hu - "A pokol délutánja volt" - francia sajtószemle a magyarok elleni meccsről

Ahogy arról korábban beszámoltunk a magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott a világbajnoki címvédő francia együttessel. A francia sajtóban csalódottságról írnak. A hangvételükön érezni, hogy a magyar csapat meglepte a gallokat. Ezekből válogattunk. A Lequipe a mérkőzés összefoglalóját azzal zárja, hogy Didier Deschamps csapata nem nyugodhat meg a csoportkör zárófordulója előtt.

MEGVAN AZ ESÉLY A TOVÁBBJUTÁSRA
A franciák elleni pontszerzéssel az is eldőlt, hogy semmi nem dőlt el a csoportban, mindegyik csapat kieshet, és mindegyik tovább is juthat még. Fiola szerint már önmagában az, hogy az utolsó fordulóban még megvan az esélyünk a továbbjutásra, óriási eredmény.

“Van azért könnyebb feladat a németek idegenbeli legyőzésénél” - mondta nevetve Fiola. “Minket egészen biztosan nagyon feldob majd, hogy a továbbjutásért játszhatunk egy ilyen erős csoportban, már emiatt is nagyon büszkék lehetünk magunkra. De nem fogjuk feladni, hiszen az utóbbi években bebizonyítottuk, hogy a legjobbaknak is méltó ellenfelei tudunk lenni.”

“Elnézve ezt a német csapatot, könnyű dolgunk biztosan nem lesz. Négyet rúgtak a portugáloknak, igazi tiki-takát mutattak, és ha nem is most éli a legszebb napjait a német válogatott, azért nagyon erős csapat lesz az ellenfelünk. Nekik elég a döntetlen, nekünk győznünk kell, ez az alapállás, a többit majd meglátjuk” - mondta a védő.

Forrás: molcsapat.hu
Borítókép: Tibor Illyes - Pool/Getty Images

Videók