Gólokban GAZDAG győzelmet aratott Magyarország

A magyar labdarúgó-válogatott 4-1-re győzött Andorra vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójának szerdai játéknapján.


Magyarország Andorra vendégeként lépett pályára a két csapat szerdai világbajnoki selejtező mérkőzésén. Az utolsó pillanatokban az is kiderült, hogy 350 nézőt beengedtek a stadionba, így nem voltak üresek a lelátók.

A 8. percben Dibusz Dénes volt kissé bizonytalan lábbal, de szerencsére nem lett komolyabb baj a szituációból. A 25. percben Kalmár indított, majd Kleinheisler ballal 18-ról lőtt kapura, de nem volt veszélyes a kapura.

A 26. percben Kalmárt meglökték a levegőben, ami után hatalmas fájdalmak közepette el kellett hagynia a pályát sérülés miatt. A felvételek alapján rosszul érkezett, és a bokája fordult ki. Helyére Gazdag érkezett.

A 31. percben Fiola mellett mentek el, de a beadásra nem volt érkező. Fernández ugyan elesett a tizenhatoson belül, de a bíró nem fújt büntetőt. A 45. percben Szalai Ádámnak nem sikerült megszerezni a vezetést, de Fiola ebbe nem nyugodott bele és megszerezte pályafutása első válogatott gólját, ami egyben a vezetést is jelentette az első félidőben.


Fotó: Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images

Az 53. percben egy beadást követően a csereember, Gazdag Dániel is gólt szerzett. Öt percre rá jött a harmadik gól is. Kleinheisler László gurította a hálóba a labdát az ötös sarkáról. Nem túl jó jel, hogy Kalmár mankókra támaszkodva sétált a kispadhoz. A 90. percben Nego 4-0-ra növelte az előnyt. A 92. percben Hangya kezére pattant a labda. Marc Pujol értékesítette a büntetőt. Ezzel az állás 1-4-re módosult.

Borítókép: MLSZ

Videók